Az Őrölt Nők Ketrece

A VOLT utána SOUND is megdöntötte

2016/07/11  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Mármint a látogatói rekordot... Ugyanis egy telt házas szombattal és sok teltház közeli nappal, minden eddigi nézőcsúcsot megdöntve, 157 ezer összlátogatószámmal zárt hétfőn hajnalban a 10. Balaton Sound.

A VOLT utána  SOUND is megdöntötte

Csúcsra pörgött a jubileumi Sound, a tavalyi nézőszámot 12 ezerrel szárnyalta túl az idei, ami egyértelműen mutatja, hogy a világsztárok-vízpart-napsütés kombó továbbra is verhetetlen vonzerőt jelentenek, nem csak a hazai közönség számára, de a nemzetközi porondon is. Mintegy 50 országból érkeztek látogatók és számos világsztár is megfordult az idei Soundon, akik mindig nagy elismeréssel beszélnek a fesztiválról. Idén például Martin Garrix annyira felpörgött, hogy nagyszínpados szettje után egy kisebb helyszínre is beállt, Lotfi Begi mellé, folytatva hajnalba nyúló bulizást. Chris Brown-t pedig a Balaton nyűgözte le, amiben csobbant is egyet. A hazai fellépők is imádták a Soundot, Karányi még a most elkészült új EP-jéhez a klipet is itt forgatta.

A 10. Soundot „meglepetés partik" sorával ünnepelték a fesztiválon. Az első napon több száz szülinapi pólót lőttek  jubileumi „pólóágyúzás" során a közönség soraiba, de készült több mint 10.000 születésnapi szelfi is és egy hatalmas ünnepi torta gyertyáit is elfújta a Sound közönsége, egy látványos konfetti show keretében. Nagy sikerrel mutatkozott be a „boat party": a naponta kifutó partihajó folyamatos teltházat vonzott.

A világban több fesztivál hirdeti magát „vízparti" bulinak, de kevés olyan partifolyam létezik, ami valóban közvetlen a víz partján, mi több, a vízen is kínál programokat. A Soundon összesen 2000 m²-nyi felületen több bulistég is épült, és pörgött folyamatos teltházzal. A Jana Stég homokkal borított beach feelingje nagy népszerűségnek örvendett, csakúgy, mint az idén debütált Akvárium Beach, ami az egyik legnépszerűbb helyszínné vált pillanatok alatt, nem kevésbé a Heineken Beach, a vízre épített óriás piramisával.

Megállás nélkül forgott a Sound új látványossága, a Balaton Eye, a 35 méter magas óriáskerék, melynek legmagasabb pontjáról elképesztő látványosságban lehetett részünk, akár a fesztivál, akár a Balaton felé.

 


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek