Alpárfeszt – és ez nem az, amire gondolsz

2017/04/25  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

2017-ben harmadik alkalommal rendezik meg a szervezők Tiszaalpár település mellett underground zenei fesztiváljukat, amely kezdetben térségi, baráti zenekarok összejövetele volt.

Alpárfeszt – és ez nem az, amire gondolsz

Az első rendezvény fergeteges hangulatot hozott, és underground rock zenei körökben gyorsan országos hírre tett szert. Ennek köszönhetően a második fesztiválra már számos zenekar jelentkezett, melyek közül a ,,javát” válogathatták ki a szervezők a fix alapot jelentő baráti bandák mellé. Megkockáztatjuk, hogy az Alpárfeszt a honi underground krémjét vonultatja fel, sőt Szerbiából is érkeztek zenekarok 2016 nyarán az alpári erdő ölelte rétre - a községtől viszonylag távol eső erdőséggel övezett mezőnél ideálisabb helyszínt nem is találhattak volna a szervezők egy rockzenei fesztiválra.

A 2016-os nyári rendezvény után rögtön gőzerővel indultak újra a szervezési munkálatok. Az ország minden területéről jelentkeznek zenekarok fellépési lehetőséget remélve, valamint a fesztiválozók részéről is jelentős az érdeklődés a 2017-es Alpárfesztre. Ráadásul ezen a nyáron a sok közkedvelt magyar underground banda mellett egy külföldi zenekar is érkezik a Tisza partra: Svédországból a The Embodied a skandináv metál hangulatát hozza el a hazai nyárba.

A program:

Június 29.
Kis Türelmet
Xtigmatic
Acid Victoria
Wishes
Baron Mantis
Blackhoney
Billog
The Void
Lost Continent

június 30.
Killer Mendez
LEM
Red Swamp
Witch Bone Garden
Barbears
KIES
Let the cigar die
Don Gatto
Warchief
Midnight Special
Sequence

július 1.
Nest of Plagues
Northern Revival
Dystopia
Nova prospect
Vendetta INC
Dungaree
The Embodied
Apey & the pea
The Southern Oracle
Stubborn
Over my Dawn

Fotó: Bakó Stúdió

 


 

 

Szólj hozzá!


Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Deák Bill Gyulára emlékezik a zalaegerszegi színház

Deák Bill Gyula emlékének szenteli az István, a király szeptember 25-i bemutatóját a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. A gesztus különösen megrendítő annak fényében, hogy a magyar blues legendája szeptember 17-én éppen Zalaegerszegen hunyt el. Temetését szeptember 30-án tartják Kőbányán.

Huszonöt éve csavarták fel először a szőnyeget – egy estére visszatér az eredeti Made in Hungária világa

Két nappal a Made in Hungária ősbemutatójának 25. évfordulója előtt különleges esten találkoznak újra a darab alkotói és egykori szereplői Angyalföldön. Szeptember 27-én nem magát a musicalt játsszák el újra: történetekkel, kulisszatitkokkal és meglepetésvendégekkel idézik fel, hogyan született meg a József Attila Színház...
Új koncertek