A Szigeten például volt kedvenc gyülekezőhelyünk – ott szerintem vagy 5-6 éve nem találkozunk, igaz, más pontján sem... Az a "kocsma" pedig már nem is létezik. A nagy fesztiválok kikoptak a csapat érdeklődési köréből, arra az egy-egy Ritkán Erre Járó és/vagy Nagyon Híres Előadó bulijára ki-ki elmegy maga, de idén – anélkül, hogy különösebben összebeszéltünk volna –, elkezdtünk új fesztiválokat felfedezni. Nekem pl. új volt idén a Fishing, a többiek ezen már tiszteletüket tették, de mindannyian először jártunk múlt pénteken Kisvárdán, a Lesz Feszten.
Helyzetfelmérés, kalibrálás, szeretjük, nem szeretjük, effélék.
Azért egy Kisvárda-tesztmenet (Budapesttől) mintegy 3,5 óra autózást jelent... Ahhoz, hogy nekiveselkedjünk, kellett némi motiváció is, ezt pedig a Toy Dolls fellépése jelentette. Egyébként úgyis minden fesztiválon ugyanazok lépnek fel. És mindenhol elmondják, hogy ez a nyár legjobb bulija. A legjobb nyári bulik országa vagyunk :)
Szállást foglalni nem volt egyszerű – én csak utólag csapódtam a bandához, de hármójuknak is mintegy 100 ezer forintjába került volna egy éjszakára egy szállodai szoba, mert más lehetőség már nem akadt. (Egyébként ez is lelohasztotta annak idején lángoló fesztiválszenvedélyemet: ha kifizethető szállást akarsz, akkor kábé januárban le kell foglalnod, és ki a fene tudja januárban, hogy mit fog csinálni júliusban... Meg kivel :) Ráadásul a vidéki fesztiváloknak otthont adó települések is elszemtelenedtek kissé, már ami az egy éjszakára fizetendő árakat illeti. Így egy 3-4 napos feszt lassan eléri egy adriai nyaralás összegét.)
Szóval, a butikhotel apartmanjáért kb. 33 ezret fizettünk négyen. Nyilván egy éjszakára a sátor is megfelelt volna, de bizonyos korban bizonyos dolgok (rendes vécé, zuhanyzó, egy viszonylag kényelmes fekhely) hozzátartoznak a komfortérzethez. És ez az apartman elég guszta volt. Plusz rendelkezett két vécével (ez olykor áldásos felszereltség), két tévével (párbajoztattuk őket!), beépített hűtővel (jó, ha nem vigyáztál, a lábadra esett) és wifivel is. Röhögtünk is, mekkora szégyen ez már: eljövünk egy punk koncertre, és megszállunk egy trendi hotelben (térkő is volt, doszt!). A személyzet igazán kedves és szolgálatkész volt, a reggeli – mert az is benne volt az árban – átlagos. Egy köpésre a strand, ultrahideg vízzel, mindenféle csúszó-mászó szerkezettel és rémesen sz@r kajálási opciókkal.
És egy köpésre a fesztivál is, nem is olyan nagyra, csak éppen a bejáratot helyezték át, ezért körbe kellett mennünk. Azon is elszórakoztunk, hogy még sosem jártunk itt, mégis gondot okoz, hogy máshol van a bejárat, mint tavaly... Nos, amikor kapuhoz értünk, már 2-3 órája Kisvárdán voltunk, és nem változott a benyomásunk: mindenhol mindenki rendkívül barátságos volt. (A bejárat általában elég jó szűrő, sok minden kiderül ott.)
Bent tágas tér, egy tó felfújt flamingókkal, első pillantásra két színpad, egy kisebb vurstli, második pillantásra még egy színpad a szigeten – és elég kevés ember fogadott minket, s ez volt a pillanat, amikor összenéztünk: EZ AZ! Itt utalnék vissza a címre, mert ez az a tényező, amelynek nem feltétlenül örül egy fesztiválszervező, de a fesztiválveteránoknak maga a paradicsom: nem tapossák le a sarkad, verekedés nélkül tudod pole-pozícióból nézni a koncertet, elhanyagolható a sorban állás hossza, és ha megtalálod a törzshelyed – mert ehhez remek érzékünk van a 15 éves fesztiválrutinnak köszönhetően –, akkor a 3. kör után már ismerősként üdvözölnek.
A fesztiválozók derékhadát felületes számításaink szerint a helyi fiatalok alkották. Kevesebben a rockerek, többen talán azok, akik a partiarénára és mondjuk ByeAlexre és a Sleppjére hegyezték ki az ottlétüket. Ez van. Amikor megérkeztünk, a bal Twixben az egyik betűszó (BSW), a jobb Twixben a másik betűszó (AWS) játszott, nagyjából ugyanakkora lendülettel és ugyanolyan szellősen felálló, ámde annál lelkesebb közönség előtt.
Azt annyira nem értjük, miért helyezték a két nagyszínpadot egymástól kábé 30 méterre, és ha már így van, miért nem fésűben mennek a koncertek (amíg az egyik nem végez, addig nem kezd a másik) – így azért néha bosszantóan nagy volt az áthallás, s ezt némelyik előadó szóvá is tette. Cserébe úgy lehetett rohangálni két buli között, hogy nem akadt ki a lépésszámláló...
A közönségben azért akadt pár "érettebb" arc (tükörképeink), róluk pontosan lehetett tudni, hogy a Toy Dolls miatt jöttek. Nekem kissé kellemetlen volt az elején, zümmögtem magamban, hogy sötétedjen már be, sötétedjen már be, ne lássák, hogy ilyen kevesen vagyunk, ez tök ciki, de a kezdésre valahogy sikerült számottevő tömegnek felpumpálódnia a küzdőtéren. És úgy láttuk, senki sem csalódott közülük, noha az ikonikus banda mindössze egy 56 perces koncertet nyomott le. (Kis ugrás: másnap, már a Zorall zenekar kalóztúráján nekem szegezték a kérdést, hogy "És abban a hülye napszemüvegben voltak?" – nos, abban. Sőt, a buli vége felé jó párat szét is dobáltak.) Ezt nem lehet sokkal tovább szusszal bírni... – keltek többen a banda védelmére a kissé rövidnek tűnő adásidő miatt, és tényleg: már a nézésüktől is elfáradt az ember, annyit rohangáltak, ugráltak, idétlenkedtek a színpadon. Meg persze zenéltek is. A színpad előtt megvolt a kötelező pogó is, nem túl nagy intenzitással, inkább csak a rend kedvéért, de enélkül nem ér a punkbuli... A tömör tömeg hiányának pedig megvolt az a kellemes hozadéka, hogy koncert előtt/közben/után is lehetett kommunikálni az emberekkel, így bukkant rá az ember a Kretens (a híres óbudai őspunk-banda) énekesére és a Selfless Abuse frontemberére (sosem hallottunk róluk, de mivel az illető úr halántékára volt tetoválva a név, már itthon, a fotó alapján – ott van a galériában – sikerült megtalálni őket).
A britek után átsétáltuk a Sleppet szemrevételezni, kissé duzzogtunk, hogy a bal Twixnél sokkal többen voltak, de nem irigyeltük tőlük a buliérzést, s azt sem, hogy a deréktól fölfele a közönség közé vegyülő Márta Alexet úgy éltették, mint egy kisebb istent. Remek koncertet adott az Alvin és a Mókusok (jobb) és Redfoo (bal) – ez utóbbival kapcsolatban a csapat legifjabb tagja nagyjából 3x mondta el, honnan kéne ismernem őket, de sajnos eléggé zörgött a sárhányó. Valószínűleg azt próbálta megértetni velem, hogy LMFAO, de addigra már eléggé összekavarodtak bennem a betűszavak (főleg úgy, hogy még a Pride is készülődött közben Budapesten). A szervezők azt ígérték, hogy az amerikai sztár hatalmas show-műsorral és látványelemekkel készül, és függetlenül attól, hogy csak este szállt le a gépe, hozta is mindezt, amikor például némi pihentető fröccsözés után – egyébként kapható volt meggysör is, pluszpont – visszanéztük a színpadra, a fél fesztivál fönt volt rajta és táncolt...
Hátrahagyva a szemtanúkat – a többiek még célba vették a Depresszió koncertet és Dj Pető Sanyit, ez utóbbit nem sikerült megtalálniuk, a partiarénát kihagyták – elindultam hazafele, csak valami miatt úgy gondoltam, hogy nem a délutáni bejárat van közelebb a hotelhez, hanem a másik. Ez nettó tévedés volt. Bruttó nem, mert légvonalban nagyjából 50 méterre volt a szobánk ablaka, csak közbeiktattak némi drótot... Szóval, eltévedtem, ami nem csoda, annyira megzavart a fölém tornyosuló s számomra értelmezhetetlen kisvárdai stadion látványa, de két srác megtalált, és miután sikerül megnyugtatnom őket, hogy nem öngyilkosságra készülök (a stadion miatt...?), leadtak a biztonsági őrnél, aki volt olyan kedves, és leintett egy kocsit, hogy vigyenek már el, mert bazimessze van a hotel és láthatóan sántikálok. Sajnos, tele volt a jármű, úgyhogy a biztibácsi kihúzta a székét, hogy üljek már le, aztán beszélgettünk egy kicsit. Nem sokat, mert egyszer csak visszajött az előbbi autó, hogy kiraktak két embert, most már beférek. Egyszerűen nem jutottam szóhoz, természetesen megköszöntem, de ez már mekkora*... Szeretlek, Kisvárda.
A hotel aulájában a Toy Dolls basszerosa és a crew néhány tagja pingpongozott, Olga biztos már aludt. Nem akartam odapofátlankodni, persze, gondolhattam volna, hogy a később érkező haverjaim megteszik, így nekik van toydollsos szelfijük, a gyáva nyúlnak, aki eltévedt a mezőn, nincs.
Ami pedig a tesztkört illeti, arról csak annyit, hogy kifele, amikor lábunk elhagyta a süppedős szőnyeget és kiengedett minket a diszkréten surrogó üvegajtó, csak annyit morgott valamelyik az orra alá, hogy már most le kéne foglalni jövőre is... Reméljük, LESZ akkor is egy jó kis banda, akit megaszeretettel várunk, a többieket is elnézegetjük majd, fröcccsözünk, beszélgetünk a pultosokkal, a többi fesztiválozóval, mert be kell valljuk, nem a gigaheadlinerek hiányoznak már ebben korban nekünk, hanem az ember(i)ség... És ebben Kisvárda és a LESZT feszt elég jól teljesített.
* Bónusz-történet emberségből. Csak azért, hogy a belé vetett hit megmaradjon. Kis zene azért van benne...
Másnap egy remek koncerttel megkoronázott Zorall-túrán vettem részt, ezúttal bringa nélkül, hiszen Kisvárdáról csak kora délután értünk vissza. Elvittem kedves barátnémat a ráckevei hévállomás előtt veszteglő kocsijáig, ami – egy ott felejtett hűtőtáska miatt – prolongálta a veszteglés állapotát. Tűzött a nap. Bekopogtam az állomásfőnökségre, és kimondtam azt a szót, ami elég furán áll egy nőnek: bikakábel... Neki nem volt, de szólt valakinek. Értitek? Nem legyintett vagy szórakozott rajtunk: segített. Jött egy srác a barátnőjével, már messziről lobogtatták a bikaizét – és innen jött egy kétórás tortúra, mert az akksi az istennek nem akarta fölszívni magát. A harmadik órába léptünk, amikor a fiatalember felhívott egy fajtaazonos kocsitulajdonost, aki szombat délután, amikor nyilván lett volna jobb dolga, odajött, és további egy órát eltöltött velünk. Közben a megmentő pár hölgytagja elment a közeli boltba hideg üdítőkért... Aztán elhangzott a végítélet: na, még egyszer ráindítok, ha nem megy, abba kell hagynunk, mert tönkremegy a cucc... Lélegzetvisszafojtva figyeltük, és láss csodát, beröffent az autó, mi meg sírtunk-nevettünk, ugráltunk és össze-vissza ölelgettük segítőinket. Sem az üdítőkért, sem a tőlük elrabolt időért nem fogadtak el pénzt. Kedves Melinda, Laci és Józsi Ráckevéről, innen is köszönjük!!! ♥
Jövőre pedig szívből ajánljuk nektek ezt a hagyományos Vadkacsa-kempinges Zorall-bulit, mert nincs annál kúlabb érzés, mint amikor két szám között az ember belerohan a Dunába egy hűtőfürdőre... :)
LESZ feszt, Kisvárda, Toy Dolls
Szólj hozzá!