Az egyik szemem sír… meg a másik is...

2016. augusztus 18.  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Véget ért a Sziget fesztivál, és ilyenkor jó szokás szerint összegezzük a tapasztalatainkat. Aludtam egyet, mielőtt rászántam magam az írásra, mert nem akartam dühből reagálni az egy hét történéseire, de sajnos így sem lett túl pozitív a mérleg. Azt hiszem, az idén fontosabb volt a profit, mint a minőségi szórakoztatás, és ez a jövőre nézve nem sok jóval kecsegtet.

Az egyik szemem sír… meg a másik is...

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az idén egy kicsit előbb kapott el minket a „szigetbetegség”, mint reméltük, így az utolsó két napot lázasan és kicsit szenvedősen nyomtuk végig. Természetesen ezt nem akarjuk a szervezők nyakába varrni, valószínűleg a kezdőnapos eső-szél-hideg kombináció már megalapozta a bacik helyét, így esélyes volt, hogy előbb talál be valami vírus, mint azt szerettük volna. Bár azért halkan tenném hozzá, hogy a már jól bevált fertőtlenítő pontokat erősen hiányoltam a fesztivál területéről. Mint ahogy a viszonylag tiszta konténeres vécéket is, amikből az idén kevesebb jutott a frekventáltabb helyekre. A mindent beterítő por nem újdonság, és örömmel tapasztaltuk, hogy nőtt a járólapos területek száma, viszont az utak szélessége alap, és sajnos az állandó tömegben való araszolás idegőrlő feladatnak bizonyult.

Az indulás előtt a beléptetéstől féltem a legjobban, de azt kell mondanom, hogy ez zajlott a legzökkenőmentesebben az egész Sziget alatt. A biztonságiakkal nekem személy szerint nem volt problémám, a hét végére már mosolyogva vártam a csomagok átvizsgálásánál, hogy a két perces szagmintavétel után bevihessem az otthon készített málnaszörpöm (és tényleg az volt). A kiszolgálók és a programhelyszíneken dolgozók is meglepően kedvesek voltak az idén, bár az utolsó nap a a Bevándorlási Hivatalban majdnem rádöntöttem a pultot a lányokra, de erről majd később.

A VIP részlegről semmit nem tudok mondani, mivel összesen öt percet töltöttem ott a hét nap alatt, és azt is csak azért, mert közel volt a tiszta vécé. Nem kedvelem ezt a helyszínt, mert nagyon nem az én világom. Nem tudok mit kezdeni a sok páváskodó rendkívül fontos emberrel, és a sajtó azon képviselőivel sem, akik célirányosan közlekednek a Szigeten a bejárat és a VIP között. Azt pedig kifejezetten szánalmasnak tartom, hogy úgy alkotnak egyéni véleményt a fesztiválról, hogy a lábukat nem tették ki a VIP zónából, csak a kényelmes kis székekből nézték végig kivetítőn a nagyszínpados bulikat. Lelkük rajta, de mivel a számomra érdekes dolgok nem ott történnek, így nagyon valószínű, hogy a jövőben sem veszem hasznát a karszalagom eme kiváltságának.

Ha a programhelyszíneket kéne rangsorolni, az egyértelmű nyertes idén is a cirkuszi sátor, amiből most már – nagy örömünkre – kettő is akadt. Abban még sose csalódtunk, pedig a bejutásért itt is minden este vérre menő harcok folytak. Viszont ha sikerrel vetted az akadályt, egy órányi biztos szórakozás volt a jutalmad. A magyar Recirquel társulat amúgy is nagy kedvencünk, és a kicsit felfrissített Párizs éjjel című produkció még mindig világszínvonalú, de a másik sátor műsora a Soap névre hallgató szintén akrobatikus elemekkel tarkított show is egyszerre volt mulatságos és ámulatba ejtő. Kettes számú örök kedvenc helyszínünk a Vándor Vurstli, ami évről évre gyerekké varázsolja a külföldieket és a magyarokat egyaránt. A szocializmus legkedveltebb játékait felvonultató helyszínt a Karzat színház üzemelteti óriási sikerrel, és azt kell mondanom, bármennyire együgyűnek tűnik, mi se tudjuk megunni.

És akkor néhány szó a koncertekről. Kétségkívül az évezred legpofátlanabb haknija volt Rihanna egyórás „koncertje”, ami igencsak drága tanulópénz volt a Sziget szervezőinek. Többet erről nem is írnék, mert kár lenne minden szóért. Számunkra ugyanilyen „fos” kategória bármilyen neves déjé Nagyszínpadra állítása, így David Guetta vidéki diszkója, vagy a záróelemként funkcionáló Hardwell se lopta be magát a szívünkbe. Akiket a legjobban vártam, vegyesen zártak. A Skunk Anansie buli a szakadó eső ellenére is oltári jó volt, mint ahogy az A38-as Editors, akiket simán lehetett volna nagyszínpadoztatni, és a mindig szórakoztató Kaiser Chiefs is, a Muse kissé töredezett lett, Sia koncertje inkább egy táncszínházi előadásra hasonlított, a Bastille meg némiképp visszafogottnak bizonyult. Nagy meglepetés számomra John Newman, aki hihetetlenül pörgős műsorával és végtelenül szerethető egyéniségével levett a lábamról, valamint a Years and Years csapata, ahol az énekes Olly Alexander annyira cukin nyomta, hogy azonnal fiammá fogadtam.

Kedvenc hét órás partijaink is felemásra sikerültek. Az idén is bebizonyosodott, hogy egyedül a zászlók terén van túlkínálat, az összes többi játékszer pillanatok alatt elfogy, így volt, amiről mi is lemaradtunk. És ha már hiány. Kissé felháborítónak tartom, hogy az útlevélbe történő összes pecsét megszerzésért járó jutalom kendőből az utolsó napra már egy darab sem maradt. Mindez akkor derült ki, mikor nagy örömmel vittük a Bevándorlási Hivatalba az útlevelünket, hogy beváltsuk a megérdemelt jutalmunkra. Ez is egy olyan játék, aminek mi rendkívül örültünk, és mint ahogy azt már korábban is írtam, azért is hasznos, mert így kénytelen vagy elmenni olyan helyszínekre is, amiket eredetileg nem terveztél, és talán még körül is nézel. Nem tűnik nagy dolognak, hogy egy 100 forintos szigetes kendőért versengsz, de ezek mind olyan emléktárgyak, amiket az ember külön fiókban tárol, és később büszkén mutogatja... Igaz, a kendő helyett felajánlottak egy szélforgót, ami még az első napon elmaradt parti kelléke volt, de miután az utolsó nap hétkor bepótolták a szervezők, így gyakorlatilag ennek az ajándéknak nem volt nagy értéke. Az pedig különösen dühítő, hogy a Bevándorlási Hivatal pulpitusán egész héten kint virító Anyakönyv is eltűnt az utolsó napon, így még oda se tudtuk bejegyezni magunkat.

És ezzel el is érkeztünk a szervezetlenségi hibákhoz. Az, hogy a hét órás, és a pecsételős játékainkat elrontották, még talán meg is bocsátanám. Mint ahogy a konténeres vécék esetét is. Azt viszont képtelen vagyok felfogni, és megemészteni, miért kellett ennyi embert bezsúfolni a nyilvánvalóan szűknek bizonyuló Szigetre. Nagy örömmel olvastam a többszörös telt házas napokról, és otthon kényelmesen ülve még büszke is vagyok, hogy ilyen népszerű lett a mi kis fesztünk, azonban amikor az ember lánya kilátogat a helyszínre azért, hogy testközelből élvezhesse kedvenc előadói produkcióját, és cserébe nem hogy a színpadot, de még a kivetítőt se látja az előtte tornyosulóktól, plusz az egész koncert alatt azzal van elfoglalva, hogy megálljon a saját lábán úgy, hogy közben mások nem taposnak rá, és még levegőhöz is nehezen jut, akkor nem feltétlenül örül annak, hogy egyre csak gyarapodik a létszám.

Hiába kommunikálják azt, hogy a Sziget befogadóképessége pontosan ki van számolva, és annál több embert már nem engednek be, ez nem vigasztalja azokat, akik egy-egy koncerten valóban az életükért harcolnak. Sajnos az idén összesen egy bulit tudtam felhőtlenül élvezni, az pedig a Kaiser Chiefs volt, ahol még némi ugrálás is belefért. Az összes többi nagykoncerten – legyen az A38 vagy Nagyszínpad – képtelenség volt bármilyen szinten a szórakozásra koncentrálni. Mondom ezt úgy, hogy az esetek többségében mi még a szerencsésebbek közé tartoztunk, hisz pontosan tudtuk, hogy a kordonok mentén jóval biztonságosabb az élet. Egyszerűen élvezhetetlen szenvedéssé vált így az egész, amin sürgősen javítani kéne, ha nem akarják, hogy a közönség józanabbik és így kulturáltabban szórakozó fele végleg lemondjon erről az egy hét együttlétről.

Végezetül néhány szó az emberi viselkedésről. Többek közt azért szerettem a Szigetre járni, mert itt az emberek 99%-a kedves volt, közvetlen, vicces, előzékeny, és mindenek előtt odafigyelt a szórakozni vágyó társaira, valamint a környezetére. Sajnos az idén ezekből gyakorlatilag semmit nem tapasztaltam, sőt! Még a fesztivál kezdete előtt hangoztatták, hogy az idén új programmal próbálják rávenni a fiatalokat arra, hogy ne dobáljanak mindent szanaszét. Jelentem, ez a program csúnyán megbukott. Soha nem láttam még ennyi eldobott sörös dobozt, műanyag flakont, vagy poharat, csikket, plusz vodkás üveget (ennyit a szigorított ellenőrzésről), pedig a segítők folyamatosan szedegették a kis facsipeszükkel a szemetet. Persze alapvetően ez nem a szervezők hibája, komoly gondolkodásbeli problémák vannak a fiatalok agyában, de szerény véleményem szerint ez annak is köszönhető, hogy az egykoron színvonalas bandákat felsorakoztató fesztivál közönsége erősen felhígult a partikorszak beköszöntével. Tényleg jobb lenne tematikus fesztiválokat üzemeltetni, mert ez a vegyes felhozatal rontja a minőségi szórakozásra vágyók esélyeit, és ezzel magát a rendezvényt is. Bár hozzátenném, ez nem feltétlenül generációs kérdés. Sia alatt két 40 év körüli, nyakukban a „Main Stage – Artist” felirattal ellátott pass büszke birtokosaként viselkedő külföldi férfi, totálisan elázott állapotban de annál hangosabban pofázta végig mellettünk a produkciót, úgy, hogy közben minden csinosabb fiatal nőre ráakaszkodtak. Majd egy idő után egyikük úgy érezte, szólítja a természet, így ennek rendje és módja szerint nemes egyszerűséggel odahugyozott a lába elé, illetve volt, akinek konkrétan a lábára. Én kérek elnézést a vulgáris szóhasználatért, de azt hiszem, ennél az esetnél kár lenne finomkodni. Végül nem sikerült kideríteni, kihez tartozhattak, de innen üzenném, hogy olyan sztárokra végképp nem tartunk igényt, akiknek a sleppje egy pöcegödörnek tekinti a mi szeretett fesztiválunkat, és annak helyszínét!

Folyamatosan mérgelődöm, pedig isten látja lelkem, jobban szeretek pozitív dolgokról írni. De hazudni nem fogok. Az idei Sziget nekem minden szempontból óriási csalódás volt, és az egészben az a szörnyű, hogy eddig a pillanatig én voltam a legnagyobb védelmezője. Bárki bármilyen negatívummal hozakodott elő, mindig meg tudtam cáfolni a saját pozitív élményeimmel. Nekem fáj a legjobban, hogy most nincs komoly érvem a meggyőzéshez...


Képtár

  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52736
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52737
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52738
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52739
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52740
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52741
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52742
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52743
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52744
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52745
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52746
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52747
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52748
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52749
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52750
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52751
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52752
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52753
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52754
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52755
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52705
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52706
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52707
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52708
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52709
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52710
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52711
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52712
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52713
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52714
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52715
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52716
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52717
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52718
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52720
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52721
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52722
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52723
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52724
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52725
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52726
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52727
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52728
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52729
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52730
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52731
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52732
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52733
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52734
  • Az egyik szemem sír… meg a másik is... kép 52735
 

 

Szólj hozzá!


Amikor a metálosok beszorulnak az Akváriumba - Killswitch Engage bulin jártunk

Amikor a metálosok beszorulnak az Akváriumba -...

A metált és annak alfajait kedvelőknek nagyon kellemesen besűrűsödött a június: In This Moment és Killswitch Engage az Akváriumban, Asking...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Farkas Franciska unikornist sétáltat a Hippikiller új klipjében

2017-ben megjelent Totally Disco című új nagylemezét idén két dallal fejelte meg az újságíróként és szerkesztőként és Majdnem Híres Rocksuli-társalapítóként is ismert Bihari Balázs zenekara, a Hippikiller. Az Unikornis éve című számhoz most klip is készült az egyik legtehetségesebb fiatal hazai színésznővel, Farkas...

A Place to Bury Strangers lemezbemutató szeptemberben a Dürerben

Új lemezzel tér vissza a Budapestre a pszichedelikus zajrock egyik legeredetibb zenekara, az A Place to Bury Strangers. A gitárpedál-márkaalapító, kütyü- és furcsahang-mániás Oliver Ackermann triója, frissen igazolt dobossal és az idén tavasszal megjelent, Pinned című új lemez anyagával sújt le, szeptember 10-én a Dürer Kertben.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek