Az Őrölt Nők Ketrece

Babel Sound – a világ hangjai a Balatonnál

2016/03/25  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

A nemzetközi zenei-kulturális színtér változatos világának olvasztótégelyévé válik egy hétre Balatonboglár, ahol idén újra jelentkezik a honi fesztiválkínálat egyik legizgalmasabb rendezvénye. A Babel Sound július 19-től 24-ig várja látogatóit a balatoni nyár hangulatát a világ izgalmas zenei csemegéivel elegyítve. A szervezők most meg is osztottak egy adagot a népes fellépő táborból.

Babel Sound – a világ hangjai a Balatonnál

A Babel Soundon úgy utazhatod körbe a világot, hogy szinte egy tapodtat sem lépsz el a hűs Balatontól, nem kell útlevél és nem kell bőrönd. A fesztivál találkozóhely, ahol nem csak a világ minden szegletéből érkező világzenei formációk simogatják a lelket és hozzák mozgásba a testet, de országuk „nagyköveteként” egzotikus kultúrákat is megismerhetünk általuk. Hiszen, itt a fellépés nem csak egy állomás a zenészek zsúfolt kalendáriumában, hanem akár több napos megálló is.  A Babel Sound legnagyobb erénye ugyanis abban rejlik, hogy itt az emberek nem csak elrohannak egymás mellett, hanem a több színpados zenei program mellett van helye a közös főzéseknek és örömzenéléseknek, miközben Balatonboglár nyugodt szépsége kiváló díszletet biztosít a nagy eszmecserékhez, inspirációt az alkotáshoz. A zenei programokon túl pedig van helye a táncnak, mesterkurzusoknak és workshopoknak is, de a Balaton-part „csupán” pihenéshez is kiváló. Mert a Babel Sound-on kivételesen mind egy nyelvet beszélünk, a közönségből pedig az öt nap alatt közösség válik. A családias hangulaton túl a fesztivált az emeli még ki a hazai rendezvények sorából, hogy a nemzetközi zenei színtér ezerszínű palettájáról válogathatunk, olyan változatos formációkat megismerve, akik neve itthon eddig csak az igazán lelkes fülek számára csengett ismerősen, míg a golyóbis más pontjain rendre hálás hallgatókat hagynak maguk után.

A szervezők az első csokorban több tucat nevet jelentettek be, eszerint a fesztivál olyan izgalmas formációkat vonultat fel, mint a legjobb balkáni virtuóz zenekarként számon tartott Amariszi, az autentikus görög buli hármas, a Trio Feta, a bohém és eklektikus holland Zorita, a  szívhez szóló modernizált szefárd zenét játszó Tati Cervià & Sepharazz Mishpaha, a kissé extravagáns és vad Naked Szerbiából, a közönségét mindig hora körtáncra csábító bolgár Oratnitza, a tüzes spanyol Los Chocolatinos,  a lehengerlő Čankišou Csehországból, vagy a saját stílust kreáló „folk calentó” csapat, a Roba Estesa, akik Spanyolországot képviselik a Bábeli „zűrzavarban”.

A világzene attól lebilincselő, hogy nem csak a műfajok, de a különböző országok népzenéinek keveredése is remek termőföld lehet az olyan zenekaroknak, mint például a madridi Ethnómada, amely nomád művészei a magyar cigányzenét házasították a spanyol muzsikával, a szicíliai nyelvjárásban és görögül éneklő, a két világot közös nevezőre hozó napsütéses Nakaira, míg a marokkói Gabacho Maroconnection a nyugati hatásokat keveri az arab és afrikai hangulattal.

Mindezen túl a hazai élvonal is Balatonboglárra érkezik. Így fellépnek az egri betyárok, azaz a Kerekes Band, az „írületes” Firkin, a népek zenéit és táncait összefonó HolddalaNap, az A.K.T. sanzonos színész-zenekar, akik időutazóként ugrálnak dalaikkal évtizedek között, a varázslatos Meszecsinka, a roma zene legjobbjai, a Romengo és a Vojasa, és a jereváni testvérpár által alapított, budapesti székhelyű Deti Picasso is tiszteletét teszi a Babel Soundon.


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek