Az Őrölt Nők Ketrece

Balkán Fanatik és más vigasságok Kalászon

2016/06/07  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A Kalászi Vigasságok, azaz az első kalászi nyári fesztivál idén már több mint két évtizede hozza össze a szabadtéri fesztiválok Budapest környéki kedvelőit.

Balkán Fanatik és más vigasságok Kalászon

A főszerep idén is a népzenéé, a néptáncé, az etno- és világzenei produkcióké lesz, amit számos egyéb program tesz változatossá. Az idei kétnapos esemény sztárvendége a helyi tánccsoportok, az ínyenc falatok, valamint a hűsítő kortyok mellett a Balkan Fanatik zenekar,

továbbá az RTL tehetségkutatójában felbukkant Tűmadarak csapat fergeteges tűzparádéja lesz. Az izgalmas programra a gyerekeket is várják. Ráadásul a szervezők külön gyerekprogramokkal is készültek a kicsiknek: a hétvégi színpadi programok a Süsü a sárkány előadásával indulnak, és természetesen kézműveskedni is lehet majd.


 

1. nap
2016. június 10. péntek 16-24 óráig
16:00 Kapunyitás
Színpadi programok:
16:30-17:30 Süsü, a sárkány - Fogi Színház előadásában
18:00-19:00 Góbé Zenekar koncert
19:30-20:30 A 20 éves Kalász Táncegyüttes Gálaműsora
Közreműködnek a Duna Művészegyüttes táncosai és a Lenvirág Táncegyüttes
21:00-24:00 Táncház a Góbé Zenekarral

2. nap
2016. június 11. szombat 14-24 óráig
14:00 Kapunyitás
14:00-15:00 Vásári komédia
15:00-16:00 Kolompos Együttes koncertje
16:00-19:00 Lenvirág Táncegyüttes év végi műsora
19:00-20:00 Táncház az Opanke Kud Táncegyüttessel
20:15-20:30 A művelődési ház 20 éves születésnapjának megünneplése
20:30-22:00 Balkan Fanatik koncert
22:00-22:30 Tűzshow a Tűzmadarak jóvoltából
22:30-24:00 Balkán táncház
  • kézműves sörök, Schieszl borok, pálinkák, fröccsház, szörp, hörpölő, kézműves foglalkozások, népi játszóház, Fejedelmi Pékek Rendje, vásárosok utcája

 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek