Cickányok, irány az ingyenes RoCkány Feszt!

2019/06/19  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Június utolsó szombatján egy kis Békés megyei település, Okány szolgál egy teljesen új, viszont többeknek mégis nosztalgiával is bíró esemény helyszínéül, mely némi (még megbocsájtható) szójáték eredményeként a RocKány Feszt nevet kapta.

Jó,nem csak a cickányokat várják... Valójában őket nem is :)

Az ingyenes rendezvényen összesen hat zenekar veszi birtokba a színpadot, köztük az idei évet a Viszlát Iván című albumának 30. jubileumára szentelő Aurora, a 20 év után erre a koncertre összeálló Bunker, a tavaly megjelent nagylemezét bemutató tavaszi turnéja után nyári fellépésekre hangolódott Alcohol, valamint az est felvezetéséről gondoskodó környékbeli csapatok. 

"Ebben a kis faluban töltöttem a gyerekkorom, nagyszüleim itt neveltek fel. Az akkori alapító gitáros Bujdosó Csabival egy merész este, az egyik csehóban találtuk ki ezt az egész 'zenekarosdit', majd 2 hétre rá fel is költöztem, hogy a 'folyamat' elindulhasson. Jó néhány barát, ismerős, rokon volt/van a faluban és a környéken, tehát apropója már ez is lehetne a fesztiválnak, hogy végre ott is játszhassunk, ahonnan ez az egész elindult. :) Annak idején volt egy Bunker nevezetű zenekar Okányban, ahová szó szerint bepofátlankodtam, hogy hadd 'énekelhessek' :D ... Nos ez a zenekar, több mint 20 év hallgatás után ismét összeáll egy buli erejéig, külföldről is jó néhány tag hazalátogat kicsit 'nosztalgiázni'. Egy baráti összeröffenésnek indult az egész, aztán feldobtam, hogy mi lenne, ha egy nagyobb megmozdulás lenne ebből az egészből. Tetszett a többieknek is és a helyi Önkormányzat segítségével létrejöhetett a 'RoCkány Fesztivál'. :) Biztosan nagyon jó hangulatú rendezvény lesz, ahol környéki zenekarok és a fentebb említett Bunker mellett az Aurora is játszani fog és természetesen mi is, az Alcohol-lal... először.. Okányban... a többi már történelem lesz! :) Mindenkit várunk szeretettel!"  – mesélte az Alcohol frontembere, Csövi.

RoCkány Feszt

2019. június 29. szombat
Okány, Internátus (Hunyadi u. 39-41.)

Menetrend

Kapunyitás: 14:00

15:00 – Band

16:15 – Outfront 747

17:30 – Kenton

18:45 – Bunker

20:00 – Alcohol

21:30 – Aurora

 

Okány, RoCkány Feszt, Alcohol, Aurora, Bunker

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek