Csövi állapota már megengedi az Alcoholt – indulhat a nyári turné

2024 februárjában életveszélyes állapotban szállították kórházba az Alcohol zenekar frontemberét, Tóth Sándor Csövit. Azt már korábban is lehetett sejteni, hogy gond van, mert egy januárban kiadott zenekari közleményben bejelentették, hogy lemondják a tavaszi turnét.

Csövi állapota már megengedi az Alcoholt – indulhat a nyári turné
A Tankcsapda kitartott az Alcohol mellett

A Tankcsapda kitartott az Alcohol mellett

Még tavaly decemberben indult útnak az Alcohol zenekar, hogy a Tankcsapda vendégeként néhány városban feltüzelje a közönséget a Tankok színpadra lépése előtt. Olyan jól sikerült ez a kooperáció, hogy január 20-tól ismét közösen keltek útra, és egészen múlt hétvégéig tartott...
 
Fotó: Alcohol zenekar

Két év szünet után ismét ingyenes fesztiválra gyűlnek össze a RoCkányok

A Békés megyei Okányban 2019-ben első – és akkor még egyszerinek tervezett – alkalommal jött létre a RoCkány Feszt, de a kedvező fogadtatásnak köszönhetően már akkor érlelődött az elhatározás, hogy rendszeres, évente visszatérő fesztivállá váljon.
 
 
Fotó: Karthago (FB)

A rock Békéscsabán (is) köszönti a tavaszt

A Csabagyöngye Kulturális Központ színpadán a Karthago, a Palmetta, az Alcohol és a Dos Diavolos,
 
Fotó: Dalriada/FB

A más bánata a mi örömünk: mégis fellép a Dalriada Győrben!

A Dalriada e hét szombaton a németországi Wacken fesztivál téli nagy buliján, a Wacken Winter Nights-on játszott volna, ám a szervezők kénytelen voltak lefújni a rendezvényt a veszélyes időjárási körülmények miatt.
 
ROCK ON: Öt zenekar indul közös országos turnéra 2020 elején

ROCK ON: Öt zenekar indul közös országos turnéra 2020 elején

A 20 éves születésnapot ünneplő KALAPÁCS már a 2018-as "Örökfekete" utódján dolgozik, és a szintén készülő friss nagylemezét bemutató DALRIADA muzsikusaival fogtak össze a Rock On! Tour-A névre keresztelt közös országos turnén. Hozzájuk csatlakozik a jövőre új albumot tervező...
 
Jó,nem csak a cickányokat várják... Valójában őket nem is :)

Cickányok, irány az ingyenes RoCkány Feszt!

Június utolsó szombatján egy kis Békés megyei település, Okány szolgál egy teljesen új, viszont többeknek mégis nosztalgiával is bíró esemény helyszínéül, mely némi (még megbocsájtható) szójáték eredményeként a RocKány Feszt nevet kapta.
 
 
Lecsap a Kalapács a Halász-Rock Fesztiválra

Lecsap a Kalapács a Halász-Rock Fesztiválra

Augusztus 19-én - tehát most vasárnap - Halászteleken kerül megrendezésre a Halász-Rock Fesztivál. Az ingyenes, családi nappal összekapcsolt rendezvényen minden korosztály megtalálhatja a számára megfelelő szórakozási lehetőségeket, délután 2-től pedig koncertekkel várják a...
 
Felléphetsz az év legmocskosabb szilveszteri buliján!

Felléphetsz az év legmocskosabb szilveszteri buliján!

Az idei évet együtt búcsúztatja az Action és az Alcohol. Miközben mindkét csapat nagylemeze készül, a szervezés nem pihenhet: az év végi banzájra további fellépők kerestetnek!
 
Különleges koncertekkel robban be a július a Müpába – Budapestre érkeznek a könnyűzene külföldi sztárelőadói

Különleges koncertekkel robban be a július a Müpába...

Ha azt mondod, MÜPA, akkor a zenekedvelőknek egyből a SZÍNVONAL szó jut az eszébe, és ez érvényes a fellépők kiválasztására és a műsor...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Mégis kinyit Győrben is egy estére Az Őrült Nők Ketrece mulatója

Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy a város szívesen fogadja Az Őrült Nők Ketrecét.

Az ország legboldogabb fesztiválján a Guns’N’Roses előzenekara is fellép

A BOLDOGkisfalud Feszt egy családias hangulatú, élhető léptékű kisrendezvény, ahol zene, színház, irodalom és képzőművészet fonódik össze a Tokaj-hegyalja különlegesen szép természeti környezetében. Idén július.03-06-ig fürdőzhetnek – valamint bringázhatnak és kenuzhatnak – ebben az élményben az idelátogatók.

BFZ zenei vásár és családi nap az Aquincumi Múzeumban

A Budapesti Fesztiválzenekar idén is koncertekkel, játékos foglalkozásokkal és sokszínű programmal várja a családokat az ingyenes Zenei vásár és családi napon június 7-én az Aquincumi Múzeumban.

A világ egyik leghallgatottabb zongoristája a MOMkultban ad koncertet

A holland Joep Bevingnek közel két és félmillió hallgatója van havonta a Spotifyon, ez talán annak köszönhető, hogy szerzeményeiben a kortárs klasszikus zene és a popos, valamint finoman jazzes megközelítések találkoznak. Legutóbbi lemeze, a Deutsche Grammophonnál megjelent, zenei filozofálgatásnak is beillő Hermetism című 2022-es...
Új koncertek