Az Őrölt Nők Ketrece

Csillagtól csillagig – Tavaszi fesztivál Eger utcáin, terein

2018/03/09  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Március közepétől május végéig félszáznál több kiállítás, koncert, film, zenei, tánc- és színházi produkció, valamint képzőművészeti program várja a közönséget az Egri Tavaszi Fesztiválon.

Fotó: Egri Tavaszi Fesztivál

Hazatértek az Egri nők!

Székely Bertalan festményének kisebb változata szinte pontosan megegyezik a múzeumban őrzött nagy Egri nők kompozíciójával. Tavaly év végén jelent meg ez a kép egy aukción, ahol az állammegvásárolta, így a festmény kisebb változata február 9-től fél éven át ingyenesen tekinthető meg az Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpontban.

A fesztivál ezúttal is a "Csillagtól csillagig" mottó jegyében szerveződött, azaz továbbra is hangsúlyosan kötődik Eger borkultúrájához.     

A március 15-én az első palack 2017-es évjáratú Egri Csillag felnyitásához kapcsolódó rendezvénnyel induló és az ugyancsak hagyományos Egri Csillag Weekenddel záruló rendezvénykavalkád minden korosztályhoz és érdeklődési körű látogatóhoz szól. 

A fesztiválon fellép Tóth Vera, a Cimbaliband és Danics Dóra, a Magyar Állami Népi Együttes, a Honeybeast, Deák Bill Blues Band és a Csík Zenekar.

Részletes program itt.
   


 

 

Szólj hozzá!


Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Régi slágerek, új fejezetek – három női világsztárral készül a jubileumi Jazzpiknik

Még csak november van, de Paloznakon már javában szervezik a következő nyarat. A 2027. július 29-31. között megrendezendő, 15. Paloznaki Jazzpiknik három eddig bejelentett nemzetközi fellépője Lisa Stansfield, Candy Dulfer és Sophie Ellis-Bextor.

35 év után a Quimby történetét talán nem is a Quimby tudja a legjobban elmesélni

Több mint három évtized, megszámlálhatatlan koncert, rengeteg közös történet – és legalább ugyanennyi, egymásnak olykor ellentmondó emlék. Megjelent a Quimby 35! – Jubileumi album, amelyben nemcsak a zenekar tagjai, hanem rajongók, pályatársak, újságírók, családtagok és egykori munkatársak is elmesélik, milyen volt velük,...
Új koncertek