Csűrfesztivál a világzene jegyében

2019/07/20  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

A magyar és romániai fellépők mellett izraeli, mexikói, lengyel, görög-török-brit és norvég előadók is színpadra lépnek az erdélyi Mérában augusztus első négy napján a Világzenei Csűrfesztiválon.

Csűrfesztivál a világzene jegyében

Évről évre egyre többen vesznek részt az erdélyi világzenei fesztiválon (Kolozsvártól mintegy 20 kilométerre található), nem is csoda, hiszen Méra a kalotaszegi népzene és néptánc csúcsát jelentette a 20. század közepén.

Augusztus 1-jén, csütörtökön a Csík Zenekar lép fel, másnap a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató gálaműsora, a II. Kalotaszegi Prímásverseny és az Erdőfű Népi Kamarazenekar koncertje szerepel a programban, szombaton a Romano Drom játszik, a vasárnapi záróprogram pedig Ferenczi Györgyé és a Rackajamé.

A nyitónapon zenél a lengyel Dikanda, valamint az Izraelből érkező Sofi Tsedaka & The Baladis, amely szamaritánus zenéből inspirálódó muzsikát játszik. Szombaton lép fel a mexikói Sirani Guevara, akárcsak a görög-török-brit Near East Collective. A Kjartan & Hét Hat Club (augusztus 1-jén) hat nyelven – magyarul, cigányul, románul, angolul, norvégul és törökül – énekel, a norvég Vassvik a zárónapon a lapp zenei gyökereket mutatja be.

Lesz két templomi koncert is a Fonó Budai Zeneház szervezésében: augusztus 3-án Kubinyi Júlia és Szokolay Dongó Balázs mutatja be műsorát, 4-én pedig Navratil Andea és Demeter László.

A koncertek után minden nap táncházzal és nemzetközi jam sessionnel várják a közönséget a csűrben és mellette.

A programbontás itt található.

Csűrfesztivál, Méra, világzene

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek