Dinnyeköztársaság és török fókusz a Bánkitó Fesztiválon

2022/06/27  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Mások mellett az Altin Gün, a Mdou Moctar, Phum Viphurit és Nasip Kismet is koncertet ad a Bánkitó Fesztiválon. A kulturális és szabadidős kavalkádot július 13-tól 16-ig rendezik a Nógrád megyei Bánkon, a fővárostól 60 kilométerre.

Teljes a Bánkitó Fesztivál programja

A Bánkitótól megszokott tematika jegyében idén Magyarország és a világ jövőjét, a fenntarthatóságot, ember és természet viszonyát boncolgathatják a szervezők a rendezvény négy napján, amelynek zenei kínálatában idén is a független zenei színtér képviselői állnak a középpontban.

Magyarországon először a Bánkitó Fesztiválon ad koncertet a friss Fonogram-díjas Modu Moctar szaharai gitáros, aki a kortárs afrikai zene újraértelmezése mellett a legégetőbb társadalmi problémák kifejtéséért is zenél. A Middlemist Red & The Wild Bunch Orchestra külön a fesztivál kedvéért áll össze, a Nasip Kismet török rockot hoz, a Superflake a hazai elektro sötét arcát mutatja be. Anatólia rockzenéjét tárja a közönség elé az Altin Gün, Bangkokból érkezik Phum Viphurit indie folk és neo soul előadó (róla itt írtunk bővebben), Szöulból pedig a Balming Tiger k-pop kollektíva. Moscoman pszichedelikus dallamokat hoz Izraelből, Dj Sotofett norvég left-field tánczenét, a londoni undergroundot Vass képviseli, a szerb Shazalakazoo igazi balkáni őrülettel készül.

Koncertet ad napjaink egyik legnépszerűbb fiatal hazai csapata, a Carson Coma, az Elefánt, a Csaknekedkislány, Beton.Hofi és 6363, fellép Krúbi, a Platon Karataev, a Bohemian Betyars, a Ricsárdgír, Szalai Anna & Dorozsmai Gergő, a Jazzbois, Co Lee, Filo, gyuris és az Ibbigang is.

A hazai underground elektronikus színtér helyszíne a Borona színpad, itt szerdán dtnb., safety%dance, Acideal Live, Toro Lomo játszik, csütörtökön Suhaid, Crimson, Stanley Maneuver, pénteken a Dalmata Daniel és Exiles zenél; az éj beköszöntével a keményebb ütemek képviselői, köztük Aiwa, Dj Syncbutton és obwigszyh adnak műsort. Szombaton délután a világzene kap hangsúlyt (Adis is OK, Vedat Akdag), kora estétől Gnork & Route 8 Live zenél, zárásként egész éjszakás house, tech, elektro és trance műsor lesz.

A zenei programok napi bontása itt.

A fesztiváltól megszokottan az égető társadalmi problémák és fontos kérdések megvitatása nem maradhat el. Az érdeklődők civilekkel, zenészekkel, színészekkel és művészekkel beszélik meg a fenntarthatóság, a világgazdaság és a mindennapjainkat érintő társadalmi változások nagy kérdéseit a Szájensz Szeánsz tudományos programsorozat keretében.

Lehet aztán még mozizni a Malter Filmfesztivállal, lesz közösségi reggeli, termelői piac a környékbeli kereskedőkkel, különböző kreatív programok, kézműves workshopok, jóga, méta és játszóház.

A fesztivál nyilvános terei kortárs képzőművészeti kiállítótérként funkcionálnak.

Idén török fókusz lesz a Bánkitón, az anatóliai rock képviselői mellett bemutatkozik a feminizmus strukturális kérdéseit boncolgató BRAWE projekt, a fiatal török és magyar képzőművészeket felölelő kollektíva installációi és performanszai átszövik a fesztivált.

A színházi fesztiválon kortárstánc és éjszakai előadás is lesz; a már ismert Kisrét mellett bemutatkozik egy vadonatúj színházi tér, ami a kísérletezés jegyében utat keres a természetbe. A színházi sátorban Kelemen Kristóf Niké - szabadságunk szobra című előadásában a pécsi munkásosztály által lakott Uránváros letűnő világáról mesél, Göndör László és nagymamája, Katona Éva a karantén alatti beszélgetéseikbe avatnak be a környezet és civilizáció kihívásairól (Nagymamával álmodtam). A karantén-érzést a Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon Z generációs csapata is körüljárja, a Narratíva Társulat Demerung (Csehov Meggyeskertje) előadása az elidegenedés aktuális problémáját mutatja be.

Lesz továbbá Dinnyeköztársaság a Békés megyei gazdákkal, cselló kísérettel érkezik Hajduk Károly Bukowski-verseket szavalva. A méhek életének kihívásait a Banquet for Bees csapata mutatja be, a TÁP mezőgazdasági stand-uppal, a Tünet Együttes és Szabó Veronika Szirének című előadásával jelentkezik.

A gyerek-, és családi programok sorában a Tószínpadra érkezik szombat délelőtt a Rutkai Bori Banda, a Hodworks Nebula című interaktív produkcióban három bolygókutatóval találkoznak a gyerekek. Délután pedig gyerek táncház lesz. Napközben lehet társasjátékozni, sportolni, workshopokon és ismeretterjesztő előadásokon részt venni.

 

Bánkitó Fesztivál

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek