Dinnyetörő Fesztivál: nem az, amit gondolnál!

2018/08/02  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Nem, nem gasztronómia, robbanó dinnyék vagy bármi: idén már 8. alkalommal kerül megrendezésre a rockrendezvény a Heves megyei kis városban, Hevesen. Augusztus 10-én, pénteken startol, hogy aztán egészen szombat éjjelig a gondtalan szórakozásé és a rockzene varázsáé legyen a főszerep.

Dinnyetörő Fesztivál: nem az, amit gondolnál!

A fiatalok által, kétkezi munkával szervezett és megrendezett fesztivál már igazi hagyománnyá nőtte ki magát, aki volt már, az szívesen jön vissza, aki pedig eddig csak hallott róla, az a hallottak alapján semmiképpen nem szeretne kimaradni belőle. Nem véletlen, hogy a rendezvény évről évre sok látogatót vonz, ami nem csak a családias környezetnek és a színvonalas koncerteknek, hanem a vidám hangulatú programoknak is köszönhető.

Számos sorverseny gazdagítja majd a programot: Metálchili, Sörszívószál, Sörpisztoly és Dinnyactivity, lesznek még hagyományőrző bemutatók, gyermekprogramok, paintballozási lehetőség és egy helyi művész, Lola’s Art is várja a látogatókat a saját standjával. 

Augusztus 10. péntek:

Kapunyitás: 17 óra

  • iscDJ OSONÓ ZAPROZSEC –RockDisco

  • ANONYM ROCK BAND

  • DOWN FOR WHATEVER

  • PHRENIA

  • THE TUMOR CALLED MARLA

Augusztus 11. szombat:

  • 15:00 Vizicsata

  • HEARTKILLER

  • HELO ZEP!

  • TAKSZIHÁROM

  • BAD SECTOR

  • BANKRUPT

 

Aki csak egy napra látogatna el annak a belépő 2500 Ft, de sokkal népszerűbb a két napra szóló belépő, ami 3000 Ft-ba kerül, s ebben az árban benne foglaltatik a sátrazási lehetőség, valamint a relax sarok használata.

Egy biztos, aki ezen hétvégén a Dinnyetörő Fesztivált választja, az egész családjával kellemes, szívmelengető élményekkel, s örök emlékekkel tér majd haza. 

 

Dinnyetörő Fesztivál, heves, rockzene

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek