Dorombkonferencia és világzenei fesztivál – gyógyító sámánnal

2018/12/19  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Nemzetközi dorombkonferenciával és világzenei fesztivállal indul útjára a jövőre 40 éves Leskowsky Hangszergyűjtemény jubileumi programsorozata Kecskeméten

Fotó: Maritta Anton (Cätlin Mägi:

A több mint 1800 darabos Leskowsky Hangszergyűjtemény nemcsak azért rendkívüli, mert az ország legnagyobb hangszermúzeuma, hanem, mert a körülötte kialakuló szakmai műhely és közösség is egyedülálló. Hangszereire és programjaira idén már közel 18 ezer ember volt kíváncsi. A gyűjtemény hivatalosan 1979 szeptemberében, a Katona József Emlékház egyik szobájában nyitotta meg kapuit. A hangszerek gyűjtését az alapító, Leskowsky Albert barátjával alapított zenekara mellett azonban jóval előbb, mintegy 50 éve kezdte meg. Mint kiderült, a zenével az Illés együttessel eltöltött koncertturnékon "fertőződött meg". Számos hangszeren játszik és zenét is szerzett.

A december 29-én zajló Global Vibes fesztivál és konferencia a dorombot állítja középpontba. A nemzetközi rendezvényre nyolc országból, köztük Japánból, Udmurtiából, Jakutföldről, Észtországból és Moldovából is érkeznek fellépők.  

A fellépők között van Cätlin Mägi, aki az észt népzene egyik legfontosabb alakja, a zeneakadémia tanára, de programja mégis modern, újszerű köntösbe bújtatja a hagyományos észt dallamokat. Looper pedált és effekteket használva mutatja be legújabb lemezét. Jakutföld egyik legismertebb világzenei duója,

Klavdia és German Klavtyaevsk a legősibb észak-kelet szibériai hangszereket szólaltatják majd meg virtuóz módon. A koncertre egy gyógyító emberrel, egy sámánnal érkeznek, hogy a koncertet követően szertartást is bemutassanak az érdeklődőknek.

Szobakoncert sorozatuk keretében – a Babel Sound Világzenei Fesztivál szervezőivel közösen – nemzetközi fellépők tolmácsolásában különleges hangszerbemutatókat és zenei tapasztalatokat ígérnek.       

 

Dorombkonferencia, világzenei fesztivál, Kecskemét, Leskowsky Hangszergyűjtemény

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek