Az Őrölt Nők Ketrece

Eggyel kevesebb fellépő a Soundon, viszont nemi erőszaknak nyoma sincs!

2017/07/06  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea, MTI

Elrajtolt a Balaton Sound is a mai napon, de rögtön egy rossz hírrel fogadták a szervezők a fesztiválozó közönséget. Egy fellépővel kevesebb lesz idén a meghirdetettnél. Mindeközben hamarosan lezárul a tavalyi "drogos botrány" nyomozati szakasza.

Eggyel kevesebb fellépő a Soundon, viszont nemi erőszaknak nyoma sincs!

Az idén 10. évét ünneplő fesztivál a Balaton partján, Zamárdiban várja a bulira éhes fiatalokat, ahol az elektronikus zene legnevesebb hazai és külföldi fellépői szórakoztatják a nagyérdeműt.

Aki viszon már biztosan nem lép színpadra, az az amerikai Cheat Codes dj trió. A Balaton Sound szervezői az alábbi üzenetben közölték a rossz hírt a fészen:

"Sajnos most kaptuk a hírt a Cheat Codes managementjétől, hogy egészségügyi okokból nem tudnak fellépni idén a Balaton Soundon. :( Jobbulást kívánunk, reméljük, következő alkalommal itt lesznek majd velünk! Töltsétek le a Balaton Sound appot hogy minden programot a legfrissebben lássatok!"

Mindeközben úgy tűnik, lezárják a tavalyi backstage-botrány utáni nyomozás. Mint ismeretes, a kanadai DVBBS elektronikus zenei formáció bulija után a két DJ, Alexandre Philip V. D. H. és Christopher Roberts Andres V. D. H. öltözőjében eszméletlen állapotban találtak három lányt. A bódult lányokat azonnal ellátták az egészségügyi sátorban, a helyszínt pedig lezárták. Az eset után a szervezők hívták a zenészeket, ők azonban sietősen távoztak a fesztiválról, a reptéren érték utol a duót akik egy rövid kihallgatás után nyomban elhagyták az országot. A történtek után a siófoki rendőrség ismeretlen tettes ellen kezdte meg a nyomozást, szexuális erőszak gyanúja miatt.

"Felmerült a gyanú, hogy a lányok ismeretlen anyagot fogyasztottak, majd bódult állapotukban sérelmükre szexuális kényszerítés bűntettét valósították meg" – magyarázta a magazinnak Kasznár Gyula alezredes, aki hozzátette: a gyanút az is erősítette, hogy a zenekar csomagjaiban pikáns szexuális segédeszközöket és óvszert is találtak nagy mennyiségben a rendőrök. Az alapos nyomozás azonban megállapította, hogy nem történt szexuális erőszak.

"A nőgyógyászati vizsgálatok semmilyen szexuális cselekményt nem állapítottak meg" – fogalmazott Kasznár, aki hozzátette, a tagokkal és a menedzserükkel szembeni drogteszt pozitív lett, így esetükben bizonyítható volt a kábítószer-fogyasztás.

"A kanadai zenészeket és menedzserüket kábítószer birtoklása vétségével gyanúsítottuk meg, szabadlábon védekezhetnek" – nyilatkozta Szunomár Gábor őrnagy a magazinnak. Az őrnagy hozzátette, ha az ügyészség nem rendel el további nyomozást, akkor az ügyet hamarosan lezárják.

Fotó: Fűrész Zsolt/Balaton Sound

Nem rendezik meg többet Svédország legnagyobb fesztiválját


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek