Az Őrölt Nők Ketrece

Egy a ráadás – itt a negyedik Visegrock!

2017/06/13  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Három a magyar igazság és egy a ráadás – a festői szépségű Duna-part tőszomszédságában immár negyedik alkalommal rendezik meg a rockzenekarok színpadi találkozóját. Emellett –a tradíciókhoz híven – a vadhús, illetve a bográcsozás szerelmesei is hódolhatnak szenvedélyüknek.

Egy a ráadás – itt a negyedik Visegrock!

A tavaly óta kétnaposra bővült rock-és blues seregszemle beváltotta a hozzá fűzött reményeket, június 16-án, illetve 17-én egyaránt erős felhozatallal számolhatnak a műfaj rajongói. Már a kezdés is nagy durranásnak ígérkezik: pénteken 18 órától a Tunyogi Péter Emlékzenekar idézi fel a kilenc éve elhunyt kiváló énekes munkásságát, aki idén éppen hetven esztendős lenne.

Őket 7 órától a ZENEkar elnevezésű csoport követi, akik tarsolyukban olyan rock klasszikusok átirataival érkeztek Esztergomból, amelyeket Toto, a Queen, vagy épp az Edda vitt sikerre. Fél kilenctől igazi rock-blues legendával találkozhatunk: Török Ádám és a Mini formáció a Kereszteslovagon kívül elhozza Visegrádra a Rakétaembert és a Kolduskirályt, s remélhetőleg a hetvenes-nyolcvanas évek más, kultikus balladáit sem felejti otthon. A pénteki „csúcs” 22 órakor veszi kezdetét: a hardrock egyik ma is fényesen csillogó gyöngyszeme a debreceni Pandora’s Box válogat harminchét év zenei terméséből, amelyben a legújabb nóták mellett minden bizonnyal helyet kap nemzeti rockoperánk egy-két betétdala is…

Ha már Visegrock, akkor vadhús-főzőverseny. Szombaton 16.30-kor eredményhirdetés, mikor is eldől, sőt a nagyérdemű tudomására jut, ki is bográcsolta a legfinomabb falatokat idén; s, ha az egy órával később elsőként színpadra lépő fiúk gyomornedvei nem tiltakoznak, közelebbi ismeretségbe kerülhetünk a BluesSteel trióval. Még étvágygerjesztőnek sem rossz a klasszikus, hamisítatlan bluesmuzsika…

Őket az ugyancsak nagyszerű, fővárosi Twin City zenekar váltja 18.30-kor, akik a P. Mobil klubban is nagy sikerrel szerepeltek. Aki a rockabillyt szereti, rossz ember nem lehet… Valahogy így gondolhatja a Rockin Rockcats banda is, akik Hatvanból érkeztek, és nem sokat macskáznak: ½ 8-tól hatvan perc vérpezsdítő zenével akár táncra is bírják a nagyérdeműt. És persze nem hiányozhat a kínálatból a 20.30-kor kezdődő Tűzkerék quartett Radics Béla- és kortárs rhythm & blues műsora sem, természetesen saját dalokkal is fűszerezve. Este 10 órától pedig a friss Kossuth-díjas Frenreisz Károly és örökifjú veterán csapata lép színpadra. A csak ritka és különleges alkalmakkor muzsikáló Skorpió minden bizonnyal a 2017-es Visegrock fesztivál egyik csúcspontja lesz.


Képtár

  • Egy a ráadás – itt a negyedik Visegrock! kép 56983
 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek