Egy hét, hét helyszín, 24 program: Zsidó Kulturális Fesztivál

2022/08/05  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Idén hét helyszínen rendezik meg a 24. Zsidó Kulturális Fesztivált szeptember 4. és 12. között Budapesten. A rendezvény szlogenje: "Életörömre hangolunk!"

Egy hét, hét helyszín, 24 program: Zsidó Kulturális Fesztivált

 A több mint 24 programnak – amelyek között könnyű- és komolyzenei koncertek, irodalmi és gyerekprogramok is szerepelnek hazai és nemzetközi művészek előadásában – hét budapesti helyszín, a Dohány utcai, a Frankel Leó úti, a Hegedűs Gyula utcai és a Rumbach utcai zsinagóga, a Bálint Ház, valamint első alkalommal a Madách Színház Tolnay Szalonja és a Magyar Zene Háza ad otthont.

A közönség a bő egy hét alatt többek között

Koncz Zsuzsa,
Rost Andrea,
Malek Andrea,
Falusi Mariann,
Müller Péter Sziámi,
Oláh Ibolya,
Gergely Róbert,
László Boldizsár,
Szulák Andrea, Gájer Bálint

koncertjein vehet részt.

A színművészek közül egyebek mellett Kern Andrással, Hegyi Barbarával, Fesztbaum Bélával, valamint a Monarchia Operett sztárjaival találkozhatnak az érdeklődők.

A hazai zenészek közül fellép

Gerendás Péter,
Jáger Bandi,
Szakcsi Lakatos Béla
,
valamint
Szokolay Dongó Balázs.

Koncertet ad a

Budapest Klezmer Band és a Sabbathsong Klezmer Band is.

A Klezmerész zenekar Janicsák Vecával kiegészülve koncertezik.

A szervezők a fesztivál rendhagyó programjai közül kiemelték a Nem tudhatom - Radnóti és korunk című estet, amelyben Mácsai Pál, Fullajtár Andrea, Dés László, Dés András, valamint Lukács Miklós működik közre; továbbá az idén 80 éves Barbra Streisand előtt tisztelgő koncertet is. Egy ősbemutatóra is sor kerül, most először kerül színre Teszter Nelli és Nógrádi Gergely Forró csokoládé című zenés komédiája.

A nemzetközi sztárok közül koncertet ad az izraeli Lala Tamar, a szintén izraeli Nigun Quartet, valamint a spanyolországi Mara Aranda.

A fesztivál programjairól részletes információk a www.zsidokulturalisfesztival.hu weboldalon találhatók.

Zsidó Kulturális Fesztivál

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek