Ezen a nyáron is kimaxoltuk a fesztiválos megjelenéseket, és rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Valamint még ennél is több tapasztalatot szereztünk. A véghajrában leugrottunk Zamárdiba Strandolni egyet, s így utólag elmondhatom, egyáltalán nem bántuk meg.
A Strand fesztivál tulajdonképpen a Volt kicsinyített mása. Két nagyszínpad, egy kis civil részleg, némi vurstli, a szokásos 2024-es olimpiai pályázatunkat népszerűsítő majdnem sátor, rengeteg kaja és pia, valamint gyönyörű balatoni kilátás a kínálat 4 napon át. No meg persze a szomszédban a B.my.Lake, de arról most nem esik szó.
A szigetes tömegnyomor után az első napomon elveszettnek éreztem magam a Strandos koncerteken. Fura volt, hogy kaptam levegőt, hogy tisztán és viszonylag közelről láttam, mi történik a színpadon, hogy nem kell folyton kapkodni a lábam a taposás miatt, hogy nem kell levernem a rám nyomulók veséit, és amiatt sem kell aggódnom, hogy esetleg valaki nem hajlandó elvánszorogni a legközelebbi vécéig gyors ürítés céljából. Persze, állati üzemmódban működő fiatalokkal ott is sikerült összefutnom, de ha összességében nézem a közönség viselkedését, még így is klasszisokkal kulturáltabb volt a felhozatal, mint a pesti összejövetelen. Pedig éjszakánként előkerültek a nagyon nagy fiúk és a nőnek sminkelt lányok, ami látványra még mindig borzasztó, viszont az ott töltött három napom alatt többen kértek bocsánatot azért, mert véletlenül hozzám értek a tömegben, mint az összes fesztiválomon idén. És ez nem generációs kérdés.
A Strandon egyébként szemmel láthatóan a közönség is jobban figyelt a környezetére, és bár itt is folyamatosan szedegették az eldobott szemetet, lényegesen kevesebb dolga akadt az erre kijelölt segítőknek, mint bármelyik másik feszten. De egyéb szempontból is dicséret illeti a megjelenteket. Amit a nagyobb fesztiválokon erősen hiányolok, az a fellépő művészeknek kijáró taps és tisztelet. Általános probléma, hogy a műsorrend kialakításakor időnként igencsak vad összetétel születik egyazon színpadon, aminek eredményeképp az első sorokat már jó korán megtöltő fanatikus rajongók a kedvenceik érkezése előtti produkciók közben látványosan unatkoznak, és esélyt sem adnak arra, hogy az értük „dolgozó” aktuális főszereplő meggyőzhesse őket tehetségével. Azt nem mondom, hogy Zamárdiban ilyen nem fordult elő, viszont az esetek 99%-ában tulajdonképpen mindegy, ki állt a színpadon, ugyanolyan lelkesedéssel fogadták. Szerintem még maguk a fellépők sem gondolták volna, hogy nagyobb buli kerekedik, mint egy arénás koncerten.
A legjobb példa erre Caro Emerald esete, aki járt már a Szigeten és a Campuson is korábban, így van viszonyítási alapja. Most a kisebbik nagyszínpadon kapott helyet, de a fedett terület annak ellenére is megtelt, hogy nem messze tőle a Wellhello szórta a 47 ezres bankókat a rajongóknak. Igazi táncos, mulatós buli lett a végeredmény, ahol még az idősebb korosztály is vígan énekelte a dalokat, úgyhogy a kisasszony és bandája biztosan mosolyogva hagyta el a helyszínt.
Ugyanez mondható el a hazánk leányai közt még mindig népszerű Hurts zenekarról, akik szintén nem első bálozók fesztiválos szempontból. A koncerttel nem lett volna komolyabb problémám, viszont a frontember, Theo Hutchcraft az én gyomromnak túl édes volt. Szépsége teljes tudatában vonaglott a színpadon és dobálta a sikítozó lányoknak szálanként a fehér rózsákat, ami pont egy fokkal lépte túl a giccsességi skálámat a megengedettnél.
Tom Odell és Jamie Woon a visszafogottságra szavazott, de hangulatilag így is tökéletes volt, míg a Hollywood Undead a rajongóknak köszönhetően szétszedte a házat.
Hazai sztárjaink műsorán már kicsit érezhető volt a fáradtság, ami az elmúlt 3-4 hónap folyamatos jövés-menés eredménye, de az odaadó közönség még őket is átsegítette a holtponton.
Nem a balcsira néző kilátásos sátrazóként testközelből tapasztaltam milyen a nomád élet Zamárdiban, és nyugodtan mondhatom, a szállással nem volt problémám. Talán egy apró megjegyzésem lenne, a koncertek utáni zenei aláfestés lehetne egy kicsit változatosabb, de mindenképpen halkabb, ugyanis a véget nem érő ugyanolyan „dallamok” reggel 5-6 óra magasságában – alvás helyett - már nagyon idegesítőek tudnak lenni. Ezt leszámítva az egész fesztivál kifejezetten kellemes, családbarát, és élvezhető. Reméljük így is marad!
Szólj hozzá!