Az Őrölt Nők Ketrece

Egy őszinte vallomás a Sziget szervezőjétől: Az idei line-up összeállításakor nem voltunk szerencsések

2017/07/20  ·   Fesztivál   ·  Magyar Nemzet

A Magyar Nemzet Kádár Tamással, a Sziget Kft. cégvezetőjével készített interjút.

Esernyőre csak itt legyen szükség! Egyébként úgysem engedik be...

Arra a kérdésre, hogy mit vár a Szigettől, amelyről néhányan már úgy tartják, kezd olyan lenni mint a Sound, Kádár Tamás így felelt:

"Sajnos az idei line-up összeállításakor nem voltunk szerencsések. Nem a kívánságlistánk teteje teljesült, de azért így is minden nap komoly világsztárok lesznek a Nagyszínpadon. A Sziget azonban sokkal több, mint az adott napi főfellépő. Ez egy összművészeti fesztivál, ahol még a kisebb helyszíneken is a műfaj legjobbjai jelennek meg. Aki csak és kizárólag egy fellépőért jön a Szigetre, az persze mindig a saját kedvencét fogja hiányolni, vagy épp örülni neki, ha ő lép fel, de aki a Sziget élmény miatt vesz jegyet, az idén sem fog csalódni, sőt..."

Azt is elmondta, hogy a tavalyi látogatószámhoz képest a fesztivál idén valószínűleg nem fog rekordot dönteni, hozzátette azonban, hogy a Sziget ettől még ebben az évben is Európa egyik legnagyobb fesztiválja lehet.

Felbukkant az interjú során a szabadtéri fesztiválok legnagyobb ellenségének a neve: IDŐJÁRÁS. A szervező azonban bízik  abban – és ezzel nincs egyedül –, hogy idén jó idő lesz, és koncertek csak igazán extrém viszonyok miatt maradhatnak el.

Pink bulijával kapcsolatban igen titokzatosan nyilatkozott. Arra a kérdésre, hogy ki a "legmacerásabb fellépő", így válaszolt:

"Egyelőre csak a szokásos „macerák” vannak, illetve Pink esetében van egy igen bonyolult show-elem, amit nagyon szeretnénk mi is megvalósítani, de elég összetett feladat. Sajnos nem mehetek bele a részletekbe, aki eljön, látni fogja, és azt is, hogy nem egyszerű egy ilyet összehozni…"

Drukkolunk, és megnézzük!

A teljes interjú itt olvasható

 


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek