Az idei kínálatból egyértelműen a Muse koncertjét várta a legjobban, és szerettem volna önfeledten végigugrálni, de sajnos ebből megint nem lett semmi. Hiába álltunk a kordonhoz már jó pár órával a buli kezdete előtt, arra kényszerítve saját magunkat, hogy az izlandi Sigur Rós öngyilkos hajlamokra késztető produkcióját elejétől a végéig meghallgassuk, mire Matt Bellamy és csapata a színpadra lépett, már egymást taposták az emberek a tömegben. Hiába jelent meg a kivetítőn a felirat, miszerint a bal oldalon szabad helyek találhatók, aki ott állt, azt tanúsíthatja, hogy a nagyszínpad egyik felén se lehetett megmaradni a saját lábadon. Még úgy sem, hogy egyetlen korty alkohol sincs benned. Bőszen olvasgatom a kommenteket a fesztivál hivatalos oldalain, és a hozzájuk érkező válaszokat is, és nagyon úgy tűnik, hogy az idén mindenkinek szemet szúr az elviselhetetlen emberfolyam a színpadok környékén. Meg a kijelölt útvonalakon is. Ez már tényleg kimeríti az emberkínzás fogalmát, és a legszebb az egészben, hogy ezért még fizetni is hajlandóak vagyunk. Rájöttem, hogy rengeteg mazohista ember él a földön.
Visszakanyarodva a koncertekhez, innen is elnézést kérek minden Sigur Rós rajongótól, de elnézve a körülöttem unatkozókat szerintem nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy az úriembert inkább az A38 sátorba kellett volna berakni, mert a nagyszínpad előtt várakozók jelentős része csak ásítozott a produkció alatt. Az előttünk álldogáló külföldi lány egy idő után nemes egyszerűséggel bekapcsolta a mobilján kedvenc játékát, annyira nem tudott már mit kezdeni magával. Őszintén szólva én is elgondolkodtam, hogy lezavarnék néhány pályát a mérges madarak segítségével, de aztán úgy éreztem muszáj megadni legalább azt a tiszteletet, hogy a színpad irányába fordítsam a tekintetem.
Muse-ról szerettem volna ódákat zengeni, de az a helyzet, hogy a buli legnagyobb részét azzal töltöttem, hogy kapkodtam a lábaimat, nehogy valaki ráugorjon, a maradék időmben pedig próbáltam némi levegőhöz jutni, miközben folyamatos nyomás alatt álltunk minden oldalról. Azt már mondanom se kell, hogy nem csak a színpadot, de igazából a kivetítőt is alig láttam, így az óriási labdák érkezését is csak akkor vettem észre, mikor a fejemen landolt az egyik darab. Amit hallottam az meggyőző volt, és bár szerintem most egy kicsit szét lett tagolva a produkció a számok közti hosszú szünetekkel, plusz kiderült, hogy Matt is emberi lény, aki képes hibázni koncert közben, még így is ez volt az idei Sziget fénypontja. Hát ha még tombolhattam volna...
Vasárnap egyedül a Sum 41 koncertje érdekelt minket, és az is csak mérsékelten, így leginkább a pecsétgyűjtögetésre koncentráltunk. Ez azért is hasznos, mert így kénytelen vagy megnézni olyan helyszíneket is, amiket egyébként nem biztos, hogy tervbe vettél volna. Abszolút kedvencünk idén is a Vándor Vurstli, ahol új játékokkal és produkciókkal is találkoztunk, valamint ismételten sikerült betalálnom a bohóc szájába a labdával, amire nagyon büszke vagyok. :)
Az esti David Guetta őrületet igyekeztünk kikerülni, úgyhogy inkább beálltunk a sorba, hogy megnézzük a németek által megálmodott Soap showt, amiért szintén feláldoztuk egy macska életünket a kilencből a bejutásért folyó harcban. Viszont ez legalább megérte. Az új cirkusz szívünk csücske, így minden hasonló produkciót örömmel fogadunk a Szigeten. A koncepció lényege a hét fürdőkádban artistáskodó fiatal műsora, kiegészítve egy operaénekes hölggyel a kompozíció tetején.
Az utolsó napokkal még adósak vagyunk, amint lement a lázunk, törlesztünk...
Szólj hozzá!