EXIT: Ezer fellépő, adriai folytatás

2015/07/09  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Több mint ezer előadóval várja csütörtöktől a látogatókat Délkelet-Európa egyik legnagyobb zenei fesztiválja, az újvidéki EXIT.

EXIT: Ezer fellépő, adriai folytatás

A péterváradi erődben július 9. és 12. között 30 helyszínen várják a vendégeket. A szervezők szerint idén rekordot fognak dönteni, vannak ugyanis olyan napok, amelyekre szinte minden jegy elkelt.

A 15 éves rendezvény Újvidék után az Adriai-tenger partján folytatódik, július 16. és 18. között ugyanis a montenegrói Budvába várják a zenekedvelő közönséget az EXIT "kistestvéreként" számon tartott Sea Dance Fesztiválra. Hozzátette, a jegyrendelések alapján tudható, hogy több mint 60 országból érkeznek látogatók az idén.

A fesztiválon fellép a Motörhead, a The Prodigy, Manu Chao, a Faithless, Emelie Sandé és John Newman is.

Az EXIT Fesztivál 2013-ban elnyerte a legjobb európai nagyfesztiválnak járó díjat.

 


 

 

Szólj hozzá!


Visszatér Budapestre a Lamb Of God

Visszatér Budapestre a Lamb Of God

Harmadik magyarországi koncertjére készül a Lamb Of God: az amerikai metalzenekar 2010-ben, a csillebérci Metalfesten járt nálunk először, majd...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Csatlakozik a Swing à la Django turnéjához Lábas Viki

Lábas Viki egy 15 állomásos országos turné erejéig csatlakozik a Swing à la Django zenészeihez. A közös koncertsorozat műsorát a magyar könnyűzene ismert dalaira építik, Dés László és Presser Gábor szerzeményei is megszólalnak majd – természetesen a zenekarra jellemző swinges, gipsy jazzes átiratokban.

Ezen a jazzfesztiválon azok is jól érezhetik magukat, akik nem a műfaj elkötelezett rajongói

A „jazz” szóhoz rengeteg sztereotípia tapad: füstös klub, véget nem érő improvizációk, nehezen követhető zenei fordulatok és egy műfaj, amelyhez állítólag „érteni kell”. Az Újbuda Jazz Fesztivál idei programja viszont elég gyorsan szétveri ezt a képet: pszichedélia, garázsrock, funk, ambient, elektronika és soul is...
Új koncertek