Fehérváron zeneünneppel indul a tavasz

2022/02/25  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Március 5-én, 19-én és 26-án programokkal ingyenes koncertekkel, valamint gasztronómiai különlegességekkel, termelői és kézműves vásárral várják a közönséget Székesfehérváron.

 Illusztráció: Vlad Chețan (Pexels)

Március 5-én a Fehérvári Civil Központ előtti tér ad otthont a rendezvénysorozat nyitányaként megrendezett három koncertnek, ahol többek között a Horváth János Quintet előadását hallgathatjuk meg. A gyermekeket arcfestés, csillámtetkó és tradicionális fa játszótér várja, de termelői és kézműves vásárral is készülnek a szervezők.

Két hét múlva, március 19-én szombaton még nagyobb volumenben tárja ki kapuit a zene és a gasztronómia ünnepe. Székesfehérvár Fő utcájában a Mátyás király emlékműnél vásári forgatag, 15 órától pedig koncertek várnak mindenkit. Az est sztárfellépője 18 órától Orsovai Reni zenekara, a székesfehérvári származású NENE lesz.

Aki még a továbbiakban is szeretne a gasztronómia és az igényes muzsika adta élvezetekben lubickolni a szabadtéri koncerteket követően 19 órától négy elegáns étterem közül választhat (Pátria Kávéház és Étterem, Caffé Mauro, Dos Puertas Étterem és Hotel Magyar Király étterem), melyekben a Kovács Aliz trió, Horváth Dávid (gitár), a Mai Rumba és a Hász Eszter duó fognak esti koncerteket adni.

A Fehérvári Gasztro- és Zeneünnep utolsó eseménye március 26-án lesz. Ezúttal a Palotavárosi tavak rendezvényterén épül fel a színpad, melyen Pirityi Imre Zenekara, Crescendo Selecta, majd Vörös Janka és Oláh Dezső duó adnak elő. Itt ismét nem csak a fülnek jár a kényeztetés: kézműves és termelői vásárban lehet nézelődni ezen a remélhetőleg már napsütéses kellemes tavaszi hétvégén.

A részletes program

Március 5.
Áron Nagy Lajos tér (Fehérvári Civil Központ előtti tér)
15.00 Gesztesi Alexandra / Birta Miklós duó
16.30 Like a bird
18.00 Horváth János Quintet

Március 19.
Fő utca (Mátyás király emlékműnél):
15.00 Kelemen Angelika / Dorogi Ákos duó
16.30 Nagy Lili
18.00 NENE

19.00 órától
Pátria Kávéház és Étterem (Városház tér 1.) - Kovács Aliz trió
Caffé Mauro (Kossuth utca 4.) - Horváth Dávid, gitár
Dos Puertas Étterem (Fő utca 11.) - Mai Rumba
Hotel Magyar Király étterem (Fő utca 10.) - Hász Eszter duó

Március 26.
Palotavárosi tavak, rendezvénytér
15.00 Pirityi Imre Zenekara
16.30 Crescendo Selecta
18.00 Vörös Janka / Oláh Dezső duó

Fehérvári Gasztro- és Zeneünnep, Székesfehérvár, tavasz, ingyenes

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek