Fellépőcsere a Paloznaki Jazzpikniken: Al McKay csapata lép fel a Level 42 helyett

2021/06/02  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Az Al McKay's Earth, Wind and Fire Experience ad koncertet július 29-én a 9. Paloznaki Jazzpiknik nyitóestéjén. Az eredeti programban szereplő Level 42 idei turnészerepléseinek nagy részét – így a magyarországi fellépést is– lemondta.

Fellépőcsere a Paloznaki Jazzpikniken: Al McKay csapata lép fel a Level 42 helyett

A Level 42 a járvány szülte bizonytalanságokra, valamint az Egyesült Királyság szigorú ki- és beutazási korlátozásaira hivatkozva mondta le 2021-re tervezett koncertjeinek nagy részét, köztük a Paloznaki Jazzpikniken szereplést.

A funky és az RnB műfaját a hagyományos afrikai zenével ötvöző Earth Wind & Fire 1969-ben jött létre, a hetvenes évek közepétől számos nagy sláger (September, Boogie Wonderland, Fantasy) fűződött a nevéhez. A hétszeres Grammy-díjas együttes a zenekarvezető, Maurice White betegsége miatt 1983-tól hosszabb szünetet tartott, majd időről időre összeállt, de már nem az eredeti felállásban. 1990-ben az egyik alapító, Al McKay gitáros újra összehozta a tagokat, a formáció egy darabig LA Allstars néven játszott. White 2016-ban elhunyt, a csapat pedig immár évek óta Al McKay's Earth, Wind and Fire Experience néven fut. Négy évgvel ezelőtt már jártak Paloznakon:

McKay mellett Michael Harris trombitás és John Paris dobos, továbbá Ndugu Chancler és Fausto Cuevas (Santana és Britney Spears korábbi ütőhangszeresei), Bryan Loren (Michael Jackson egykori billentyűse), Isaac Smith (Mariah Carey és Snoop Dogg harsonása), Eddie M (Prince szaxofonosa) és DeVere Duckett (Stevie Wonder és Barry White volt vokalistája) is szerepel a formációban.

Ahogy azt a szervezők korábban bejelentették, a nyitónapon, július 29-én csütörtökön Matt Biondi lép fel az Al McKay's Earth, Wind and Fire Experience előtt, 30-án pénteken a Mörk, Rúzsa Magdolna és az MF Robots, végül 31-én szombaton a Manaky triója, a DePhazz, Candy Dulfer, majd a Kraak&Smaak játszik a Jazzpiknik nagyszínpadán.

A Jazzpiknik közönsége idén ismét létszámkorlátozás nélkül, de csak védettségi igazolvánnyal hallgathatja a koncerteket. A tavalyi fesztivál a koronavírus-járvány miatt elmaradt.

Paloznaki Jazzpiknik, Level 42, Al McKay

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek