Menopauza

Gerendai: Komoly csalódás volt a Rihanna–koncert

2016/08/17  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Ismét megdőlt a Sziget fesztivál látogatottsági csúcsa. A végleges adatok még nem állnak rendelkezésre, de Gerendai Károly főszervező kedd este az MTI-nek elmondta: több mint 490 ezren voltak a Szigeten egy hét alatt.

Gerendai: Komoly csalódás volt a Rihanna–koncert

Az idei Sziget fesztiválon - akárcsak tavaly - három teltházas nap volt, ám a látogatók száma jóval meghaladta a 2015-ös 441 ezret.

"Alaposan felülmúlja a várakozásainkat a most 490 ezerre becsült szám, hiszen a rendezvény előtt 450-460 ezer látogatóra számítottunk. A bérletek előre elfogytak, akárcsak az augusztus 11-ei Rihanna-koncert napjára a napijegyek. Úgy tűnik, a vártnál is nagyobb volt az érdeklődés a Sziget iránt, a napijegyek eladása sokkal jobban alakult, mint hittük, és idén az időjárás is kegyes volt hozzánk. Több százmilliós nyereséget hozhatott a fesztivál" - fejtette ki Gerendai Károly az MTI-nek.

A főszervező kérdésre válaszolva kitért a meglehetősen vegyes fogadtatású, és számos kritikát kapott Rihanna-koncertre. A szervezők által meg nem erősített, de több helyen megjelent hírek szerint az amerikai sztár hozzávetőlegesen egymillió dollárért (280 millió forintért) lépett fel a Szigeten, ám produkciója sokaknak okozott csalódást.

 

"Nem láttam a koncertet, de természetesen eljutottak hozzám a reakciók. Volt, akitől azt hallottam, hogy látta a Rihanna-turné néhány előző koncertjét is, és azok éppen olyanok voltak, mint a budapesti, tehát akik ismerik őt, azok számára nem volt meglepetés, amit a színpadon láttak. Egy nagy sztár esetében, ennyi pénzért persze joggal lehet nagy show-t várni, ahogy ez korábban például Robbie Williams esetében is volt. Ha jól gondolom, most ezt sokkal kevésbé lehetett érezni, bár azt nem hiszem, hogy playbackelt volna. Inkább arra gondolok, hogy a gépi rendszer talán korrigált az ideális megszólalás érdekében, ami ma már teljesen megszokott dolog" - mondta. Gerendai Károly jogosnak nevezte a koncert rövidsége miatti felháborodást, hiszen Rihanna fél órával később kezdett. "Komoly csalódás volt ez számunkra, mert a fellépők általában igyekeznek kihasználni a rendelkezésükre álló időt, hiszen számukra is fontos referencia egy-egy ekkora koncert" - tette hozzá. A főszervező szerint a Rihanna-koncert tanulsága az lehet hogy a Szigeten nincs szükség minden áron ilyen problémás világsztárokra, akiknek a közönsége sem igazán passzol a Szigethez. Gerendai Károly az idei fesztiválról a Muse, Noel Gallagher és Manu Chao koncertjének profizmusát emelte ki, és megemlítette, hogy a közönség jól fogadta Siát is, aki kicsit furcsa módon szinte videoklipjeit adta elő a színpadon.

"Az idei Sziget talán kicsit nehezen indult, hiszen a mínusz egyedik napon találtak egy elhagyott gyanús csomagot, utána esett az eső, és másnap volt a Rihanna-koncert, ami előtt az egyszerre, egy időben érkező közreműködők és tiszteletjegyesek ezrei a pénztáraknál nagy sorokat voltak kénytelenek kivárni és időnként tumultuózus jelenetek alakultak ki. Ezt követően viszont szinte zökkenőmentesen ment minden. Jól sikerültek a zenei és nem zenei programok is, remek lett a hangulat" - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy a Sziget elérte kapacitása határait, az elkövetkező években már nem lehet jelentősen növelni a látogatószámot. Ehelyett inkább a részletekre fognak koncentrálni, arra, hogy a fesztiválra érkezők minél jobban érezzék magukat. Gerendai Károly szerint idén jól vizsgázott a személyi azonosításra épülő, a korábbinál szigorúbb biztonsági rendszer, hiszen a megnövelt személyi kapacitás miatt nem lett lassabb a bejutás, és jelentősen visszaszorultak a korábbi években előforduló hamis jegyek is. "A jegyekhez kapcsolódó személyi azonosítás miatt érezhetően nőtt a biztonságérzet a Szigeten, a lopások és egyéb bűncselekmények egyaránt visszaszorultak" - mondta végül a főszervező.

 


 

 

Szólj hozzá!


New York-i éjszaka, budapesti premierek: Hien története a Park FM-ben

New York-i éjszaka, budapesti premierek: Hien...

Egy elveszett kabát New Yorkban, egymásnak koccanó Uberek, és közben már a hazai fellépések és az új lemez gondolata jár a fejében. Hien a Park...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Végre Budapesten is koncertet ad ZAZ

A 2015-ös és 2019-es fellépéseket követően immár harmadik alkalommal tér vissza a Budapest Park színpadára, időközben járt a Campus fesztiválon (2023) és a Jazzpikniken (2025) is.

Galentine's Day a Turbinában

Február 13-án Barbibelle Galentine's Day koncertet és showcase-t szervez a Turbina nagytermében – egy olyan estét, ahol feltörekvő magyar női előadók kapnak teret, és a közönség is aktív része lehet a közösségi élménynek
Új koncertek