Az Őrölt Nők Ketrece

Ha június, akkor HEY, JUNE a Müpában

2015/06/02  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A Müpa nyárindító könnyűzenei fesztiválja, a Hey, June! június 8. és 25. közötti koncertjein a zene mellett a művészeti határterületek is kiemelt szerepet kapnak, a filmtől a slam poetryn át a költészetig.

Ha június, akkor HEY, JUNE a Müpában

Odett a pop-art világát idézi meg, Kollár-Klemencz László és a Melankolikusok a kortárs költészetre fókuszálnak, míg Antonia Vai többek között az Akkezdet Phiai egyik frontemberét, Saiidot látja vendégül. A Žagar filmzenekoncerttel készül, az Irie Maffia pedig akusztikus részekkel tarkított, színdarabszerűen összerakott műsorában a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem orgonájának is kiemelt szerepet szán.

A sorozatot június 8-án az elmúlt évek egyik legkedveltebb magyar énekesnője, a fátyolos hangú Odett nyitja. Koncertjén a vidám slágerek egy része vendégzenészek segítségével új hangzást kap, míg a finomabb szerzemények klasszikus hangszerelésben, vonósok és gyermekkórus közreműködésével szólalnak meg. A látványt a produkció hátterében dolgozó művészek - köztük a filmrendező Pater Sparrow - rendhagyó vizuális effektekkel fogják a pop-art világához alakítani.

 

Kollár-Klemencz László munkásságában meghatározó a kortárs irodalommal való kapcsolat. Szólóestje is a Kistehén Melankolikus koncertjeiből és számos kortárs költővel való közös munkából nőtte ki magát érzékeny és népszerű előadássá. Június 10-én a Legesleges című est két író díszvendége Erdős Virág és Grecsó Krisztián lesznek. Erdős Virággal léptek már fel együtt Kistehén-koncerten, és pár éve a Rájátszás produkcióban dolgoznak együtt aktívan. Első közös számuk, az Ezt is elviszem magammal szinte azonnal nagy siker lett. A közös munka gyümölcse a Legesleges című lemez is - Kollár-Klemencz debütáló szólóalbuma. Grecsó Krisztiánnal pedig irodalmi-zenei műsorokat adnak szerte az országban. Mellettük két zenészlegenda, Másik János és Lantos Iván is vendége lesz a koncertnek.

 

Az idei fesztiválon is bemutatkozhat egy tehetséges fiatal előadó. Június 16-án Antonia Vai, a 26 éves, Svédországban született magyar származású énekesnő lép színpadra. Dalai a folk-pop, a jazz, a világzene és a költészet körül forognak. Müpás koncertjén alapzenekara vonós szekcióval, hárfával és vokalistákkal egészül ki, míg vendégként a Bohemian Betyars, Saiid, Sena és a ghánai rapper-énekes M3nsa is közreműködik. Az ismert dalok új feldolgozásban hangzanak majd el, emellett Antonia több új számot is bemutat, sőt ezen a koncerten debütál élőben Saiiddal közös daluk, a Remember how is.

 

A Žagar június 21-én Motion Pictures Laboratory címmel nagyjátékfilmekben és sorozatokban hallható, valamint filmzenei hatású, mozgóképekre asszociáló számaikra épülő műsorral állnak színpadra. A legtöbb dalt átdolgozzák, amiben a Pro Musica Kórus tagjai is segítségükre lesznek, de Zságer Balázs Az éjszakám a nappalod című nagyjátékfilmhez komponált soundtrackjéből is hallhatunk majd részleteket. A filmzenekoncertet szuggesztív vetítés kíséri a filmtörténet klasszikus és posztmodern remekeivel.

 

A Hey, June! fesztivált a 10 éves születésnapját ünneplő Irie Maffia zárja június 25-én. A reggae, a hiphop, a rock és a funk stílusjegyeit ötvöző supergroup - Sena, Busa Pista, MC Columbo és MC Kemon vezetésével - számos meglepetésre készül. A jelenlegi tizenkét tagon kívül színpadra lép tizenhárom fúvós is. A műsorban az ország egyik legnagyobb orgonája is fontos szerepet kap. Magyarország legkedveltebb, nem klasszikus zenei orgonistája, Premecz Mátyás ugyanis a hely szellemében dolgozza fel az Irie Maffia dalait. Vendégként fellép még az Akkezdet Phiai formáció, valamint a Punnany Massif három frontembere, akikkel egy Punnany feldolgozást, valamint egy közös új dalt adnak elő big band hangzásban.


Odett POP-ART live
2015. június 8. 20:00, Fesztivál Színház

 

Kollár-Klemencz László és a Melankolikusok – LEGESLEGES
2015. június 10. 20:00, Fesztivál Színház
Közreműködők: Bujdosó János, Erdős Virág, Grecsó Krisztián, Jancsovics Máté, Másik János, Lantos Iván, Radics Ádám, Vajdovich Árpád, Valkó Béla, Tenigl-Takács László

Antonia Vai
2015. június 16. 20:00, Fesztivál Színház
Közreműködők: Sena Dagadu, M3nsa, Saiid, Bohemian Betyars

Ambient reworks and film scores -ŽAGAR - Motion Picture Laboratory
2015. június 21. 20:00, Fesztivál Színház
Vendégek: Pro Musica Kórus tagjai, Kiss Árpád - trombita, szárnykürt, Zahár Fanni – fuvola, Márkos Albert - cselló

Irie Maffia
2015. június 25. 20:00, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Közreműködők: Akkezdet Phiai, a Punnany Massif énekesei, Premecz Mátyás


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek