Hajnali koncert nyitja a Jazzfest Budapestet

2024/04/12  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Idén 18 helyszínen szólal meg a jazz április 27. és május 15. között Budapesten, számos helyszín, művész és kulturális intézet összefogásában: 20 ország több mint 200 művésze lép fel a fesztivál közel 90 koncertjén.

Bill Evans/Fotó: Kleb Attila

A fesztivál a Budapesti Tavaszi Fesztivál része, programja a művész-kurátorok javaslatai alapján áll össze. A harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Jazzfest Budapest nemzetközi rangú sorozatot hoz létre a fővárosban évről évre. Számos koncerten zenélnek együtt a külföldi és a hazai muzsikusok, színpadra lépnek ünnepelt világsztárok és különösen tehetséges, de még kevéssé ismert fiatalok is.

Wayne Shorter, a legendás jazz-szaxofonos így magyarázta a jazz lényegét:

„A felhők csak egyszer lebegnek ugyanabban a mintázatban.”

"A zenére és azon belül a jazzre ez különösen igaz, hiszen az egész műfaj a nyitottságról, szabadságról, a be- és elfogadásról szól. Arról, hogy odafigyelünk a másikra, együttműködünk vele, tudjuk, mikor kell megszólalnunk, és azt is, hogy mikor kell csendben maradnunk, a háttérből segítve zenésztársunkat. Hogy az éppen akkor megszülető felhő a legszebb mintázatú legyen”– mondta Kleb Attila alapító-igazgató.

A Jazzfest Budapest egy különleges hajnali koncerttel veszi kezdetét a Filozófusok kertjében április 27-én reggel 5 órakor a négy kurátor – Lukács Miklós Liszt és Erkel-díjas cimbalomművész, Borbély Mihály Kossuth- és Liszt díjas fúvós művész, Oláh Krisztián Junior Prima Díjas zongoraművész-zeneszerző és Mogyoró Kornél, többszörösen az év legjobb ütőhangszeres művészének választott jazz-zenész –közreműködésével. Többek között elhangzik itt egy olyan új mű is – Oláh Krisztián szerzeménye –, amelyet ezután minden fesztiválon továbbgondolnak majd a művészek, átadva a stafétát évről évre.

A fesztiválon pedig többek között oléyan művészek lépnek fel, mint mint Mario Biondi, Bill Evans, Roberto Fonseca, Victor Wooten vagy a Rymden, olyan ismert magyar művészek együtt, mint – a kurátorok mellett – Snétberger Ferenc, Oláh Kálmán, Bacsó Kristóf, Kézdy Luca, Juhász Gábor, Gyémánt Bálint, Baló István, Dés László, Tóth Viktor.

„A jazz olyan emberek által olyan emberek számára készített zene, akik úgy döntöttek, hogy a körülmények ellenére jól érzik magukat.” Hogy éppen milyenek a körülmények, azt döntse el ki-ki saját maga, de a JazzFest Budapest programjain minden körülmények között érezzék jól magukat!” (Johnny Griffin amerikai szaxofonos)

A részletes programbontás itt.

 

 

Jazzfest Budapest 2024

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek