Holnap rajtol az AlteRába

2013/07/16  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A kedvezményes bérletek árusítása befejeződött, az 5 napos, 10 ezer forintos bérletekhez a helyszínen lehet majd hozzájutni, ez is azt jelenti, hogy eljött az idő: a helyére került minden a Rába-parton, és holnap kezdetét veszi az immáron negyedik AlteRába.

Holnap rajtol az AlteRába

A körmendi fesztiválon több hazai zenekar is jubileumi koncerttel ünnepel. A Punanny Massif 10, az Alvin és a Mókusok, valamint a Secret Valley 20, a Pál Utcai Fiúk pedig 30 éve lépett először a világot jelentő deszkákra. A bandák közül többen meglepetéssel és különleges fellépéssel készülnek az idei AlteRábára.

A nyitónapon, július 17-én egy szokatlan produkció, a helyi fúvószenekar műsora nyitja a fellépések sorát. A körmendi muzsikusok rendhagyó, lendületes koncertje 19 órakor kezdődik. Az első napon a Paddy and The Rats és az Ocho Macho mellett a Magna Cum Laude is játszik majd a nagyszínpadon. Vasárnapig több mint 30 banda lép fel az AlteRábán.

A kempingezők az úgynevezett Bárkaház területén szerda déltől foglalhatják el a sátorhelyeket. Újdonság, hogy rendkívül kedvezményes lesz idén a sátrazás: aki egy, vagy két napra érkezik, csupán ezer forintért juthat szálláshoz, annak pedig, aki három éjszakára jön, vagy végigbulizza a fesztivált, összesen 1.500 forintot kell előkészítenie. Az AlteRába újra kellemes felfrissülést biztosít a sátrazóknak, a St. Gotthard Spa & Wellness jóvoltából ugyanis 100 látogató csobbanhat ingyen az élményfürdőben. Érdemes tehát időben érkezni a kempingbe, amely az idén 24 órás őrzés mellett áll majd a fesztiválozók rendelkezésére. A 2013-as AlteRábán a szervezők a vendéglátósokkal együtt akciós napokat tartanak és jelentősen bővítik az ételkínálatot.

Napijegyek már csak a Rába Szabadidőcentrumban válthatók július 17-től. Felnőtt kísérettel 12 éves korig  ingyenes a belépés!

A GYSEV az idei esztendőben is 33 százalékos kedvezményt biztosít a fesztiválra érkezők számára. A vasúttársaság kedvezménye a belépő és a karszalag felmutatásával együtt érvényes.


 

 

Szólj hozzá!


Nappaliból koncertterem: új kulturális fesztivál költözik Budapest lakásaiba

Nappaliból koncertterem: új kulturális fesztivál...

Szeptember 12-én először rendezik meg Magyarországon a Hova Tova? Lakásfesztivált, amely egy Hollandiában már sikeresen működő koncepció...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Mit jelent Bródy János a hazai könnyűzene számára?

Ma, az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János dalai kapják a főszerepet. A Bródy Dalok Napja elnevezésű kb. hatórásra tervezett koncert a magyar beatzene ikonikus alakja – és hazánk egyik legfontosabb dalszövegírója előtt tiszteleg.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.
Új koncertek