Ismét ingyenes utcafesztivál a Kazinczyban: Judafest

2017/05/10  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Idén már három napon át tart a Judafest Utcafesztivál, amely ebben az évben is a Kazinczy utca és környékének ritkán látott arcát mutatja meg. A nyitottságot és sokszínűséget hirdető fesztivál idei díszvendége Európa.

Ismét ingyenes utcafesztivál a Kazinczyban: Judafest

Pénteken és szombaton a történelmi zsidónegyed örökségébe, valamint mindennapjaiba pillanthatnak be az érdeklődők a népszerű városi sétákon, illetve a Dohány utcai zsinagógában, igazi zsidó liturgiákon keresztül.

Vasárnapra pedig izgalmas átalakuláson megy át a Kazinczy utca: szinte teljes hosszában koncertek, kirakodóvásár, kóstolók, gyerekprogramok és civil szervezetek várják az érdeklődőket, akik a Szigetről is jól ismert  ‘Kérdezd a rabbit!’-sátorban igazi és alternatív rabbiktól kérhetnek életvezetési tanácsokat. A Judafesten hagyományosan fontos szerep jut a gasztronómiának, így minőségi ételekből és italokból idén sem lesz hiány, a gasztrószínpadon pedig többek között Steiner Kristóf és Winkler Róbert várja az érdeklődőket.

A Judafest Utcafesztivál valamennyi programjára a belépés ingyenes.

 


 

 

Szólj hozzá!


Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Deák Bill Gyulára emlékezik a zalaegerszegi színház

Deák Bill Gyula emlékének szenteli az István, a király szeptember 25-i bemutatóját a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. A gesztus különösen megrendítő annak fényében, hogy a magyar blues legendája szeptember 17-én éppen Zalaegerszegen hunyt el. Temetését szeptember 30-án tartják Kőbányán.

Huszonöt éve csavarták fel először a szőnyeget – egy estére visszatér az eredeti Made in Hungária világa

Két nappal a Made in Hungária ősbemutatójának 25. évfordulója előtt különleges esten találkoznak újra a darab alkotói és egykori szereplői Angyalföldön. Szeptember 27-én nem magát a musicalt játsszák el újra: történetekkel, kulisszatitkokkal és meglepetésvendégekkel idézik fel, hogyan született meg a József Attila Színház...
Új koncertek