John Newman jövőre Szegeden fesztiválozik

2019/12/17  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Már csak pár nap választ el minket a szeretet ünnepétől, így nem csoda, hogy sorra ébredeznek a 2020-as fesztiválok fellépői szempontból. A SZIN is robbantott egy nagyágyúval, no meg három hazai kedvenc zenekarral, hogy biztosan kedvet kapjatok a bérletvásárláshoz.

Fotó: John Newman/FB

2020-ban augusztus 26-29. között lesz megtartva Szeged legnagyobb vendégcsalogató fesztiválja a SZIN, ami egyébként szerény véleményünk alapján az egyik legszerethetőbb rendezvény a tini korosztálytól években mérve már jócskán eltávolodott zenét kedvelők számára.

A jövő évi felhozatal első biztos külföldi fellépője John Newman, aki most már gyakorlatilag átveszi a szomorú sorsú Prodigy helyét a hazai fesztiválokon, ugyanis szinte borítékolható, hogy minden évben találkozhatunk vele, csak más helyszínen. Ettől függetlenül szeretjük az úriembert, a munkásságát, és el kell ismerni, hogy mindig feldobja a közönség hangulatát, szóval ebből a szempontból bomba biztos választás.

A hazai mezőnyt eddig 3 bejelentett zenekar képviseli. Köztük a jövöre kereken 20. szülinapját ünneplő 30Y zenekar, a folyamatosan fullos koncerteket adó új közönségkedvenc Bagossy Brothers Company, és a SZIN-en bérelt hellyel rendelkező Magna Cum Laude. Kíváncsian várjuk a folytatást! :)

John Newman egyébként most éppen el van foglalva a karácsonyi képeslapok megírásával :)

 

 

 

SZIN, Szegedi Ifjúsági Napok, fesztivál, 2020, koncert, John Newman, Magna Cum Laude, Bagossy Brothers Company, 30Y

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek