Az Őrölt Nők Ketrece

Karthago, a rock zene Harley Davidsonja

2016/04/01  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Alagsori dohos pincéből a világot jelentő deszkákra, az ismertségből a világhír felé. Szigeti Ferenc a Karthago fontembere bepillantást engedett mindenapjaiba, és megosztotta miben rejlik a siker kulcsa, sőt! Azt is elárulta, hogy két új dal van készülőben, melyek elsőként az Open Road Fest színpadán debütálnak!

Karthago, a rock zene Harley Davidsonja

Az idei fellépés sok izgalmat és újdonságot tartogat! Először is „több olyan dal lesz, amit nem játszottunk soha még a koncerteken, és a fesztiválra különleges zenei repertoárral készülünk. Persze az örökzöldek adják majd a koncert gerincét, a Requiem, Barátok nélkül, Apáink útján biztos, hogy felcsendül, sőt!”- avat be minket a frontember. A Karthago három-négy vadi új dallal rukkol elő május végéig, amit a stúdió falain kívül először az Open Road Fest közönsége hallhat! Az évek óta várt dalok debütálása mellett a motoros közönség kedvenc számait is elhozza az együttes. A hosszú utazásról és az országút felfedezéséről szóló fülbemászó dallamok biztos, hogy megszólalnak a Karthago egyedi hangszerelésében.

A hazai és nemzetközi zenei életben is elismert Karthago, a koncertek jellegzetes és páratlan hangulatát az Open Road Fest színpadára is magukkal hozza. Gyere és bulizz több ezer zenerajongóval az igazi rock himnuszokra, énekeld hangosan a Senki Lányának fülbemászó sorait és hagyd megszűnni a világot körülötted, hagyd hogy beszippantson a rock.

Ráadásként a Karthago frontemberével a Tribute Rock Arénában is együtt bulizhatsz, mert az AC/DC és Deep Purple dalok nagy kedvelője, és a fesztivál oszlopos tagja. „Szinte minden évben lent voltam, motorral kétszer is. Noha nem vagyok egy vérbeli motoros, az Open Road Fest hangulatát szeretem. Le lehet lazulni, jókat lehet dumálni, és rengeteg mindent lehet látni. Van, hogy órákig el tudok nézelődni a vasparipák között”- meséli Szigeti Ferenc.

S ha már a régi szép időket idézi a zenekar frontembere, akkor ha valamit, hát egy dolgot nem lehet elfelejteni: a Karthago történelmet írt.

A 37 éve bombaként köztudatba robbant banda hónapok alatt elérte azt, amihez sokaknak egy élet is kevés: rock-történelmet írt. „A tett halála az okoskodás, bele kell vágni a dolgokba. Amikor elhatároztam, hogy megalapítom a Karthagót, fel sem merült bennem, hogy nem sikerülhet. Egyszerűen annyira hittem benne, hogy elfelejtettem kételkedni”- mesél az indulásról Szigeti Ferenc. „A kezdetekben volt, hogy hét-nyolc órát is gyakoroltunk egy vizes pincében, fáradtan, de nem számított, lelkesített minket, hogy hittünk a zenében marhára. Sőt akkoriban Gidóval jártuk az éjszakát és csirizzel ragasztgattunk Karthago koncertplakátokat a fővárosban aluljárók, házak falára. Noha időnként elkaptak a rendőrök és olykor be is vittek, de mi folytattuk”- meséli mosolyogva a frontember.

A rengeteg befektetett energia és az együttesbe vetett rendíthetetlen hit meghozta gyümölcsét, hiszen a Karthago 37 éve töretlenül a rock zene élvonalában hasít, és a kiemelkedő, több generáción átívelő zenei munkásság az egyik legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is kiérdemelte, melyet tavaly március 15-én kapott meg Szigeti Ferenc.

 


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek