Minden, amit tudni lehet és kell a Malomfesztiválról, már leírtuk többször – ha nem szeretnél kattintgatni, pár jelző: barátságos, imádnivaló, sodró, katartikus, természetközeli (kukoricás), igényes, látványos, csilles, pörgős, emlékezetes. Részletesen kifejtve mindez a linkek alatt, szerintünk, ha hiányzik neked a régi Sziget, vagy egyáltalán az a fajta fesztivál, ahol nem az arctalan tömeg tombol tök mindegy mire estéről estére, akkor mégis érdemes rákattintani.
Amiért idén (is) bitang jó volt a Malom fesztivál
Három napon át éjjel-nappal buliztak a kukorica gyermekei a Malomfesztiválon
Ahogy a szervezők elmesélték, a legelső fesztiválon közel 700 főből állt a nagyérdemű, a szépítők meg mindösszesen hárman voltak, s a dekoráció főleg napraforgókból állt. Két helyszínen két napig összesen 8 koncert – de már akkor is rengeteg jókedv volt. (A fényfestőre pedig rálépett a ló.) Évről évre növekedett a fesztivál, és az efféle rendezvények életében már nagykorúnak számító tizedik évre már sokkal összetettebb képet mutat – de a feeling végig ugyanaz maradt, s aki évtizedek óta fesztiválozik, az tudja, ez nem kis érdem.
A kukorica gyermekei (vagyis mi), már szilveszterkor arról beszélgettek, hogy milyen jó lesz nyáron az Malomfeszten, és bár AKÁRKI is felléphetne (nyilván ez bizonyos határok között igaz), mi akkor is boldogan töltenénk ott azt a pár napot. Persze, úgy még jobb, ha a fellépőkhöz is fűződnek érzelmeink.
Így bombaként robbant be közénk a hír, hogy jön a jubileumi (10.) Oromra a STEREO MC'S. Emlékeimbe örökre bevésődött az a vidéki disznóvágás, amelynek az előestéjén, a YT-diszkóban előkerült a STEP IT UP, éjjel egykor ott bokáztunk rá, ezek után nagyon durva volt az 5.30-as ébresztő. A napokban huszonévesek társaságában újságoltuk el a hírt, s mivel semmiféle reakciót nem láttunk az arcokon, először eldúdoltuk az örökzöldet, de mivel az eléggé szánalmasra sikerült, lejátszottuk nekik – de nem ismerték. Oromon a mi generációnk ezen az estén hatalmasat fog bulizni, ami kissé megnehezíti majd a hazajutást bringával (aszfalt, murva, vasúti átjáró, földút), de majd sisakot húzunk. És annak is örülünk, hogy a nagy számban jelen lévő ifjabb generáció is kapcsolatba kerülhet majd ezzel az élménnyel.
Az oromi örömöt tovább fokozza majd a Bëlga koncertje, a Vajdaságban szerintünk különösen jó akusztikája lesz a Nemzeti Hiphopnak. A Bohemian Betyars két éve hatalmas bulit csapot, szerintünk ez a Malomfeszten sem lesz másképp az idén 26. szülinapját ünneplő magyar zenekarral. Jednota ugyan Oromon nincs, de a fesztiválon belül minden (is) a rendelkezésünkre áll a felkészüléshez. További magyar fellépőt egyelőre egyet jelentettek be a szervezők, az Anima Sound Systemet – nekik is felettébb örültünk.
A Malomfesztivál arra is remek lehetőséget nyújt, hogy bepillantást nyerjünk a térség zenei életébe, és ami jó, hogy a műfajok sokaságát képviselik a helyi és a környező országokból érkező zenekarok.
Malomfesztivál, Orom, Szerbia, Stereo MC's, Belga
Szólj hozzá!