Menopauza

Kísért a múlt: fesztiválozókra omlott a nagysátor a Pohodán – bezárták a fesztivált

2024/07/13  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

2009 után 2024 is fekete évként vonul be a Pohoda történelmébe: először lemondta koncertjét az egyik headlinere (Queens of the Stone Age, ld. lentebb), tegnap este pedig a viharos esőzés következtében ledőlt a nagysátor.

Fotó: Spectator.sk

2009-ben egy hatalmas vihar és az orkánerejű szél szintén ledöntött egy sátrat Pohodán. Az eset két fesztiválozó életét követelte, és vagy hetvenen megsérültek. Közel egy évtizedbe telt, mire egy bíró megállapította, hogy a sátor szállítója felelős a  fesztiválon történt halálos balesetért.

A trencséni repülőtéren 1997 óta évente megrendezésre kerülő népszerű könnyűzenei fesztivál programját azt követően kellett félbeszakítani, hogy a régiót pénteken elérő intenzív esőzést és vihart követően ledőlt a fesztivál nagysátra. A balesetben a mentőszolgálat közlése szerint 12 személy szenvedett könnyebb - főként fej és felsővégtagi - sérüléseket. A sérülteket a trencséni és a vágbesztercei kórházakba szállították sérüléseik ellátása céljából.

Csak erős idegzetűeknek:

A Spectartor értesülése szerint  az összeomlás előtt a koncert kezdetére várakozókat figyelmeztették, hogy a közelgő vihar miatt ne álljanak a sátor oszlopainak közelében (a későbbiekben bizonyára vita tárgyát képezi majd, hogy ki kellett volna üríteni teljesen a sátrat vagy sem), és arról is tájékoztatták őket, hogy a program megszakad. Ahogy a videón is látszik, sokan az elég baljósan hangzó felhívás ellenére is biztonságos helynek tekintették a sátrat, és a vihar alatt is bent maradtak...

A viharos erejű szél megrongálta továbbá a fesztiválozók sátrait, néhány színpadot, étel- és italbódékat, hordozható vécéket, és hosszan tartó áramkimaradást okozott a fesztivál területén.

Sok fesztiválozó úgy döntött, hogy a vihar után azonnal elhagyja a fesztivált, annak ellenére, hogy nem hirdettek hivatalos evakuálást, ami aztán a repülőtér körüli forgalmi dugókhoz vezetett. A beszámolók szerint a repülőtér és a trencséni vasútállomás közötti buszjáratokat sűrítették, Trencsén városa pedig megnyitott egy sportcsarnokot azon fesztiválozók számára, akiknek nem volt hol aludniuk. A szervezők 10 evakuációs buszt biztosítanak a fesztivál elhagyására, továbbá reggel vizet és péksüteményt vittek a kempinglakóknak. A szlovák vasút pedig elfogadja a vasánapra vásárolt jegyeket szombaton.

A baleset után a fesztivál közölte: a fennmaradó programokat nem tartják meg és a fesztivál kempingjét a látogatóknak szombaton déli 12 óráig el kell hagyniuk (a fesztivál parkolói szombaton délután négy óráig maradnak nyitva). 

"A rendelkezésre álló információk alapján az összes szerkezet átvizsgálását nem lehetett 24 óránál hamarabb befejezni, ami lehetetlenné teszi a fesztivál programjának folytatását. Miután alaposan mérlegeltük a fesztivál építményeinek biztonsági ellenőrzéséhez szükséges időt, úgy döntöttünk, hogy be kell fejeznünk a Pohoda 2024-et "– tette közzé a fesztivál a közösségi médiában.

A zenei rendezvény csütörtök este kezdődött, és a tervek szerint szombaton ért volna véget.

A törölt programok között van a Morcheeba, Emilíana Torrini, a Pendulum és a Black Pumas, továbbá a csütörtökön az Akváriumban első magyarországi fellépését fergetegpartivá alakító Donny Benet és a vasárnap Budapestre érkező Thrievery Corporation koncertje.

Sajnáljuk a  szervezőket és a fesztiválozókat – ez minden rendezvényszervező rémálma. A fesztiválozókra vonatkozó tanulság a jövőre nézve az lehet, hogy NE MENJETEK BE A NAGYSÁTOROKBA vihar idején, a szervezőknek pedig érdemes átlapozni a szerződéseket, hogy milyen időjárási viszonyokra és pontosan milyen formában lehet és kell használni az efféle építményeket. A 2009-es tragédia perében a bíróság azért meszelte el a sátorszállító céget, mert a szerződésben nem rögzítették, hogy fel lehet-e hajtani vagy sem a sátorlapokat, valamint azért is, mert nem biztosítottak szakembert a helyszínen. Ahogy a Pohoda szervezői is felelőséggel jártak el a kialakult helyzetben, egészen biztosak vagyunk abban, hogy a hátralévő magyar fesztiválok szervezői most majd még jobban odafigyelnek majd a sátrakra.

 

 

Josh Homme betegsége miatt lemondta európai turnéjának hátralévő állomásait a Queens of the Stone Age

 

Pohoda, sátor, sérülés, baleset

 

 

Szólj hozzá!


A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenei világ figyelme a basszusgitárosokra irányult, miután a Sky Arts bemutatta a háromrészes Greatest Basslines című dokumentumfilmet. A november...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...
Új koncertek