Költözik a nagykanizsai JazzLand

2016/08/02  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

A korábbi helyszínről, a közeli Cserfői-hegyről idén a belvárosba költözik a nagykanizsai JazzLand, amelynek fellépői között tizenéves tehetségek is lesznek.

Költözik a nagykanizsai JazzLand

A helyszínváltozást a hegyi birtok tulajdonosváltása hozta, de olyan helyet találtak, ahol az egykori nagykanizsai dzsesszklub már évtizedekkel ezelőtt otthonra talált, és ahol valaha "jazzpresszó" is működött.

A  rendhagyó helyszínen rendhagyó lesz a kezdés is, ugyanis a népzenét-világzenét játszó Igricek & Transsylvanians sétálóutcai fellépésével indul a program. Ennek részeként az elmúlt két évtized fesztiváljainak fotóiból, az itt megfordult hazai és nemzetközi sztárokról készült felvételekből nyílik kiállítás, majd a koncertek fellépői jam sessionnel zárják hajnalban a műsort.

A JazzLand a dzsesszoktatást is szolgálja, ezért idén számos olyan muzsikus szerepel majd, aki sok esetben éppen innen indította pályafutását. A ma már Budapesten, vagy éppen a határon túl élő zenészek erre az alkalomra látogatnak vissza Nagykanizsára, de ezúttal is lesznek egészen fiatal fellépők, mint a 10 éves Berkes Adél szaxofonos vagy testvére, a 13 éves Marci, aki zongorán muzsikál.

A szombati nagykanizsai programban szerepel a két legfiatalabb fellépőt is bemutató Berkes Quartet, a Tiborcz testvéreket szerepeltető JazzLand Q kvintett, a Pálinkálom trió, valamint a Choose Cheese elnevezésű négytagú együttes.

 


 

 

Szólj hozzá!


ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei...

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ezen a jazzfesztiválon azok is jól érezhetik magukat, akik nem a műfaj elkötelezett rajongói

A „jazz” szóhoz rengeteg sztereotípia tapad: füstös klub, véget nem érő improvizációk, nehezen követhető zenei fordulatok és egy műfaj, amelyhez állítólag „érteni kell”. Az Újbuda Jazz Fesztivál idei programja viszont elég gyorsan szétveri ezt a képet: pszichedélia, garázsrock, funk, ambient, elektronika és soul is...

Deák Bill Gyulára emlékezik a zalaegerszegi színház

Deák Bill Gyula emlékének szenteli az István, a király szeptember 25-i bemutatóját a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. A gesztus különösen megrendítő annak fényében, hogy a magyar blues legendája szeptember 17-én éppen Zalaegerszegen hunyt el. Temetését szeptember 30-án tartják Kőbányán.
Új koncertek