Kun Péterre emlékeznek – Zorall Sörolimpia, Sing Sing és újra Zorall

2013/07/29  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Összeállt a Zorall Sörolimpia végleges programja, a több mint 60 zenekar időbeosztása 3 napra – 2 Balaton-parti színpadra. Az igazi rocknyaralda fellépőlistája kibővült: a Sing Sing is a headliner zenekarok közé lépett, olvasható a zenekar közleményében.

Kun Péterre emlékeznek – Zorall Sörolimpia, Sing Sing és újra Zorall

"Ígéretünkhöz híven a 2013-as évben három nagyszabású koncerttel szeretnénk kedveskedni a Singesek nagy családjának. A tavaszi ZP-s visszatérés után a 2. csapást a Zorall Sörolimpia keretein belül, augusztus 19.-én mérnénk rátok. Ez a koncert egy kicsit rendhagyó is lesz, mivel halálának 20. évfordulóján Kun Péterről is szeretnénk néhány dal erejéig emlékezni." – mondta el a zenekar.

 Az idén 20 éve tragikusan elhunyt gitáros legendáról, Kun Péterről azonban nem csak a zenekarok dalai emlékeztetnek majd, hanem – mint már korábban szó volt róla – kiállítás is nyílik a fesztiválon, sőt, egy film készül Peti volt zenésztársainak, valamint egykori közönségének több mint két évtizedes emlékeiből. A körülbelül félórás dokumentummozit a Sörolimpián is levetítik majd. 

Mindemellett, ahogy ígérik a szervezők, a Sörolimpia igaz nyári buli lesz és rock 'n roll kifulladásig. Mindez pedig vízparton, a balatonszemesi Rider Beach-en. Elővételes jegyek már csak augusztus elsejéig kaphatóak például itt nálunk is.

Szóval megállíthatatlanul közeledik a Zorall Sörolimpia Action-el, Zorallal, a Rómeó Vérzik csapatával, Kalapáccsal, Depresszióval, Blues Company-val és körülbelül még tízszer ennyi zenekarral, köztük a fesztivál történetének legelső külföldi vendégével, a The Embodied svéd metálosaival.

A bemelegítő buli pedig legyen mondjuk augusztus 13-án a Zöld Pardonban.

"Az idei második ZP-s koncertünkön egy vadonatúj műsorral kápráztatjuk el a Zorallokat és Zorallinákat. Ismét színpadon a Zorall fúvós szekció, akik segítségével adjuk elő a ska dalaink mellett a vadonatúj Krisztina című szerzeményünket is.Érdemes korábban érkezni, mert az előzenekarunk a Bugz lesz”- üzenik a fiúk.


 

 


Képtár

  • Kun Péterre emlékeznek – Zorall Sörolimpia, Sing Sing és újra Zorall kép 15774
  • Kun Péterre emlékeznek – Zorall Sörolimpia, Sing Sing és újra Zorall kép 15775
  • Kun Péterre emlékeznek – Zorall Sörolimpia, Sing Sing és újra Zorall kép 15776
 

 

Szólj hozzá!


Krézi srácok a Parkban: 28 dalnyi emlékeztető a HS7 30 évére

Krézi srácok a Parkban: 28 dalnyi emlékeztető a HS7...

Egy újabb jubileumi koncerten tombolhattunk a szombat esti forróságban a Budapest Parkban. A magyar alter egyik legszórakoztatóbb zenekara idén...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.

Mit jelent Bródy János a hazai könnyűzene számára?

Ma, az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János dalai kapják a főszerepet. A Bródy Dalok Napja elnevezésű kb. hatórásra tervezett koncert a magyar beatzene ikonikus alakja – és hazánk egyik legfontosabb dalszövegírója előtt tiszteleg.
Új koncertek