Az Őrölt Nők Ketrece

Let's go f*ckin' crazy! – Sziget lenullázva

2017/08/12  ·   Fesztivál   ·  Juhász Vali

A címben szereplő mondat Tom Odell a 0. napi, nagyszínpados koncertjén hangzott el, és így is tett – velünk együtt. Ugyan más vélemények szerint ő egyslágeres előadó, de talán ajánlatos (még ha újságíró is az ember), hogy ha valakinek írunk a koncertjéről és még le is akarjuk húzni, legalább úgy csináljunk, mintha ott lettünk volna, és nem a haverunkkal pálinkázgattunk a Rézangyal-pultnál.

Let's go f*ckin' crazy! – Sziget lenullázva

De Tom Odellt ezzel szemben imádta a közönség (persze, a franciák ezt is végigpofázták, dehát ők már csak ilyenek). Nemcsak azért, mert lejött a színpadról, hanem azért, mert nagyon tehetséges és remek koncertet nyomott. És szerintem teljesen jól belakta a zenekarával a Nagyszínpadot, a zongora tetején állva egészen bulizós hangulatba került ő is és az egyre gyarapodó közönség is. Én szerettem.

Tom Odell

Jól előkészítette Biffy Clyro-t, akit nagyon sokan vártak, volt, aki már reggeltől ott álldigált a tűző napon, hogy jó helyről lássa ezt a szemmel láthatóan "bolondokból" álló zenekart. A főkolompos a teljesen egzaltált Simon Neil énekes, aki egészen érdekes pozíciókat képes felvenni, és a gitártartása is igazán jellegzetes. Azt hallottam róluk, hogy a régebbi dolgaik igen forradalmiak voltak a maguk idejében, de én csak a Biblical-t ismertem tőlük (úgy tűnt, hogy a kemény mag kivételével a közönség nagy része is). Engem némi próbatermi zenei káoszra emlékeztetett az egész koncertjük, ezért csináltam pár fotót és inkább elmentem inni egyet.

Biffy Clyro

Közben bekukkantottam az OTP-sátorba, ahol a Kensington nyomta. Kollégáktól sokat hallottam erről a zenekarról, hogy milyen jó stb, de ez a számomra Bastille-os, Imagine Dragons-os, kissé statikus zene nem volt olyan érdekfeszítő. Főleg, hogy amikor odaértem, éppen egy hosszú, flamand nyelvű monológ ment , amit a holland zenekar nyilván a jelen lévő honfitársainak tolt, de abban a levegőtlen sátorban erre és ebben a hosszúságban nem voltam annyira vevő.

Úgyhogy visszatértem a Nagyszínpadhoz, ahol már Wiz Khalifát várta az óriási méretűre duzzadt embertömeg. Róla szintén azt olvastam, hogy Khalifa is egyslágeres előadó, de úgy látszik, azért ír mindenkiről ilyet, mert beakadt neki ez a lemez vagy a cikkét erre a szófordulatra akarta felhúzni. Nem, Wiz Khalifa nem csak a Paul Walker emlékére írt dalban való közreműködése miatt ismert, hanem sok egyéb menő "sláger" is fűződik a nevéhez. Bizonyosan így van, mert a rengeteg ember (a tömeg még az előző esti Pink-koncerten lévőnél is nagyobb volt) minden nótát egyformán kívülről tudott. Akinek csak annyi maradt meg, hogy Soerii és Poolekhez hasonlóan felfújt biszbaszokat osztogattak (ezek történetesen spanglit ábrázoltak)... Igaz, Wiz Khalifa a belépéskor a szájában lévő spangli elszívása után egy elég gyengusz, halovány produkciót kezdett nyomni. Néha beszélt ugyan a mikrofonba, de inkább a háttérzenekar nyomta a showt, erősen hakniszagú kezdett lenni az egész. Már majdnem elindultam haza, amikor egyszercsak mintha elmúlt volna a gandzsa hatása, vagy legalábbis lassacskán kiment belőle - és akkor felpörgött a buli. Persze, ő főleg közreműködő bizonyos dalokban, de azért akad néhány sajátja is.

Fotó: Mohai Balázs/MTI

Viszont úgy látszik, hogy ez az idei menőség, hogy a Sziget-fesztiválos fellépés után jön egy új dal. Íme Wiz Khalifáé. Kíváncsian várjuk a többi headliner új anyagait is.




 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek