Lukas Graham, Deladap, Mario Biondi – a Paloznaki Jazzpiknik is megkezdte a névsorolvasást

2024/11/28  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

2025-ös pikniket július 25. és augusztus 2. között rendezik meg. A fellépők közül egyelőre csak négy nevet hoztak nyilvánosságra a szervezők.

Fotó: Paloznaki Jazzpiknik

A fesztivál nagyszínpadán ad koncertet a pop és a soul műfajt képviselő, már megközelítőleg 5 milliárd Spotify-streamnél járó dán zenekar, a Lukas Graham. 2012-ben adták ki első albumukat, mely az első helyet érte el a dán slágerlistákon. Második albumuk 2015-ben jelent meg és nemzetközi figyelmet keltettek olyan kislemezekkel, mint a Mama Said és a 7 Years, amelyek közül az utóbbi több jelentős zenei piacon a kislemezlisták élén végzett. A Lukas Graham zenéjét pop-soul hibridként írják le, a dalok szövegei többek között olyantémákkal is foglalkoznak, mint a szegénnyé válás vagy a piálás... Legutóbb publikált videójuk ez:

A rendezvény szombati napján a Jazzpiknik közönségkedvencei térnek vissza a színpadra, így a fesztiválon már többször fellépő chicagói Earth, Wind & Fire Experience, az electro-swinget játszó osztrák Deladap formáció és a világ egyik leghíresebb soul- és R'n'B énekese, az olasz Mario Biondi is újra Paloznakra látogat, amely 2024-ben ilyen hangulatú volt:

 

Lukas Graham, Deladap, Mario Biondi, Paloznaki Jazzpiknik

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek