Az Őrölt Nők Ketrece

Ma este nem alszanak a mókusok a Cseri erdőben!

2017/06/02  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Ötödik alkalommal rendezik meg az Alfa Fesztivált Várpalotán a Cseri parkerdőben péntektől három napon át, a rendezvény a megszokott rock-alter-metál vonal mellett nyit a hip-hop és az elektronikus zenei irányzatok felé is.

Ma este nem alszanak a mókusok a Cseri erdőben!

A nagyszínpadon ma este a Frikin, a Wellhello, a Halott Pénz, valamint Kowalsky meg a Vega, 3-án, szombaton a Leander Kills, az Alvin és a Mókusok, a Road, a Punnany Massif, illetve a Cloud 9+, 4-én, vasárnap pedig az Aurora, a Fish! a Tankcsapda és a Depresszió lépnek fel. Ezen kívül szombaton Rekop György, vasárnap Mogács Dániel is mikrofon mögé áll, de a kisebb színpadokon az Animal Cannibals, Sub Bass Monster, Sterbinszky, Julia Carpenter vagy Metzker Viktória is hallgató lesz.

Napközben sport programokkal, a civil faluban pedig kertmozival és meccsnéző ponttal is várják a közönséget, ahol a futball és a kézilabda Bajnokok Ligája döntői is láthatók lesznek.

FIGYELEM!
A fesztivál mellett folyik a 8-as számú főút építkezése, ám a hosszú hétvégére leállnak a munkálatok. Így a vendégek a városszéli benzinkúttól a megszokott útvonalon tudnak bejutni a fesztiválra, ahová Várpalota belvárosából ingyenes buszjáratok is indulnak.
.


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek