Magyar nevek az Amsterdam Dance Eventen

2022/10/19  ·   Fesztivál   ·  Herbály Dorottya

Ma kezdődik a Buma kezdeményezésére létrejött Amsterdam Dance Event (ADE), a világ egyik legnagyobb és legbefolyásosabb elektronikus zenei fesztiválja és konferenciája.

Fotó: Feryne/FB

Az október 19-23. között megrendezésre kerülő rendezvénysorozat már 1996 óta vonzza a látogatókat Amszterdamba. Idén 200 helyszínen, 2500 előadóval, 150 országból érkező vendégsereggel, konferenciákkal, széleskörű művészeti és kulturális programokkal és persze rengeteg zenével pezsdíti fel a multikulti város életét.

 

5+1 kihagyhatalan buli az Amsterdam Dance Eventen

 

Mint mindenhol, egy ilyen nagyszabású fesztiválon is találunk magyar előadókat. Így ha valakinek egy kis hazaira vágyik a szíve, őket kell keresnie:

Earth n Days

A funkyhouse-ban utazó DJ páros, Magonyi László és Vízi László 2017 óta zenélnek együtt. Rögtön a kezdetektől számos a Beatport top 10-es listájába bekerültek számaikkal. Saját kiadójuk a (HouseU Records) mellett együtt dolgoznak a  Hotfingers Records és a Milk & Sugar Recordings lemezkiadóval.

2022. október 20-ána ClubNL-ben, a TABOO-ban és a Bar Twenty Two-ban is elkaphatjuk a srácokat.

DJ Feryne (képünkön)

Volosinovszki 'Feryne' Nóra egy igazi zeneőrült, aki 2005 óta foglalkozik elektronikus zenével... Korábban a Selection Sorted TechnoPodcast társszerkesztője volt, emellett több rádióműsor és podcast vendége, játszott számos magyarországi klubban és fesztiválon (Kontra, wndrlnd, Corvintető, Müszi, Kuplung, R33, Egál, S.U.N fesztivál, Ozora). Jelenleg Nijmegenben él, a nijmegeni Open Source Radio rezidens dj-je.

Az ADE-ről, akkor sem fogsz lemaradni, ha nem volt lehetődésed kiutazni most Amszterdamba. Az AMW  online rádióállomás végig közvetíti neked a NDSM underground stúdiójában zajló setteket az esemény mind az 5 napján.

facebook.commixcloud.comamsterdamsmostwanted.nl/

 

Hogyan szerezz munkát a zeneiparban, avagy 10 program, amit ki nem hagynánk az Amsterdam Dance Eventen

 








 

Amsterdam Dance Event, Hollandia, fesztivál, elektronikus szcéna, Earth n Days, DJ Feryne

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek