Már csak szerdai napijegyek kaphatók a Fishingre

2020/07/01  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A Fishing on Orfű szervezői az elsők között voltak, akik "átmentették" augusztus végére a rendezvényüket, de kénytelenek is voltak gyorsan lépni, hiszen a nyár első fesztiváljai között szerepel az orfűi. A Koncert.hu kérdéseire Egyedi Péter válaszolt ezúton is köszönet érte.

FOO: Minden visszaváltott bérletet legalább ketten szerettek volna megvenni

A kormányzati közlés szerint július végén fognak dönteni arról, hogy augusztus 15-e után lehet-e nagyrendezvényeket tartani. Ez a mondat mit jelent számotokra?

Az új dátum bejelentése óta teljes mellszélességgel bízunk az augusztusi dátumban, és az azóta eltelt időszakan sem láttunk olyan tendenciát, ami visszavetné a lelkesedésünket. Szóval abszolút pozitívan várjuk az újabb fejleményeket.

Az első között voltatok, akik augusztus végére halasztottátok a fesztivált, azóta kissé feltorlódtak az események ebben az idősávban. Hatással van-e ez a  FOO-ra, vagy elég korán lefolytak az egyeztetések?

Mi már kész, teljesen átszervezett zenei programmal tettük közzé az új dátumot, ez az egyik alappillére volt a bejelentésünknek. De úgy látom, hogy a később „mozgó” fesztiválok is sikerrel állították össze a programjukat, hiszen viszonylag kevés az átfedés a meghatározó fellépőink között.

Mik a tapasztalataitok a jegyvásárlással kapcsolatban, mennyire "bátrak" az emberek?

Elképesztő volt az érdeklődés a jegyek újraértékesítése kapcsán. Gyakorlatilag egy nap alatt visszakerültünk abba az állapotban, ahol márciusban leálltunk, tehát ismét már csak szerdai napijegyeket lehet kapni a Fishingre. Sőt, talán az is kijelenthető, hogy minden visszaváltott Fishing-bérletet legalább ketten szerettek volna megvenni.

Milyen különleges intézkedéseket kell megtennetek, pl. higiénia, létszámkorlát stb.?

Pár apróságot leszámítva nem tudunk eddig konkrét intézkedésekről. Természetesen minden szabályozást be fogunk tartani.

Létezik-e olyan direktíva, utasítás, javaslat, bármi, amivel ellátták a hazai nyári fesztiválokat a rendezés speciális körülményeivel kapcsolatban, vagy mindenki maga dönt? kaptatok-e bármilyen támogatást?

Egyelőre nem tudom a választ az első kérdésre. A másodikra tudom: nem kaptunk.

A programot tekintve mennyire kellett változtatni az eredetihez képest?

Majd 160 zenei produkciót szerveztünk le júniusra, ezek közül 5 kivételével mindet meg tudjuk valósítani augusztusban.

Készültök-e különleges produkcióval, mit emelnél ki a line-upból?

A 30Y születésnapja és a HS7 egyszeri (plusz szept. 05. Budapest Park) visszatérése mindenképpen megismételhetetlen koncert lesz.

A borfalu, a közlekedés (kisvonat, kabrióbusz), a napközbeni (tavas)koncertek változatlanul megmaradnak?*

Igen, a terveink szerint minden úgy lesz, ahogy tavaly is ment.

A település továbbra is szívesen fogadja a tömeget, vagy van némi ellenkezés (vírus, járvány)?

Orfű továbbra is nagyon támogató, sok szeretettel várják a Fishing vendégeit.

Hogy vagytok? :) De tényleg...

Köszönjük a kérdést, meglepően jól! :)

 

A napi bontás itt

* Az aquapark még mindig zárva, az ingatlant eladásra kínálják, a strand a tulajdonosváltásig nem fog megnyitni. Viszont megnyílt Orfű új kölcsönzője, ahol Tuk-Tuk és Segway kipróbálására lesz lehetőségetek. A telepükésen tavaly nem tudtuk a telekomos mobilnetet használni a leterheltség miatt, akinek ez fontos, érdeklődjön előre!

 

Fishing on Orfű, programtörlések, átszervezés, új dátum

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek