Megtartják a Bőköz Fesztivált

2020/08/04  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Szeptember 3. és 6. között az előzetesen kiadott programmal Kémesen, Szaporcán, Tésenfán és Drávecsehiben, harminchét helyszínen száz programmal rendezik meg az ormánsági összművészeti fesztivált – a rendezvények megtartására vonatkozó előírásoknak megfelelően off course.

Fotó: Bőköz fesztivál/FB

A kulturális esemény jellege, infrastrukturális háttere, létszámbeli, időbeli, távolságbeli és helyszínbeli eloszlása segíti, biztosítja, hogy a fesztivál megfeleljen az érvényben lévő, rendezvények megtartására vonatkozó előírásoknak, a jogszabályi környezetrúől itt írtunk:

Schiffer András szerint a hatályos jogszabályokból nem vezethető le a totális fesztiváltilalom

 

A kémesi nagyszínpadon fellép a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes, Szabó Balázs és bandája, a Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttes, a Cimbaliband, a Pannon Cigányzenekar.  A folk műfajon kívül érkeznek a rock nagyágyú, Kalapács József és Rudán Joe vezetésével az Atilla Fiai Társulat tagjai. Nagyszabású szvingshow-t tart a Local Vintage Company zenekar, és meghallgatható a soproni szimfonikusok Zenés mesék, mesés zenék című produkciója.

A szaporcai Bőköz, illetve Hétöles-tó színpadon mások mellett zenél a Kollmann Gábor Band kiegészülve Wolf Katival és Urbán Orsival. Jön a magyar dzsessz kiválósága, Binder Károly, aki Varga Gáborral zenél együtt. Nagy bulit csap a Blues Hangers, a Four Corners, utcabált tart a Flört együttes, világslágereket ad elő a Quartetto formáció, és a húzza a talpalávalót a Fajkusz Banda. A Maros Művészegyüttes táncjátékot hoz Szaporcára.

Tésenfán Pál Zsolti Jazz- és Kultúrkertjében Vastag Tamás szvingkoncertje látható, de fellép többek között a Grappa Jazz és a Varga Gábor Jazz Trió. Akusztik stand-uppal érkezik Váray László, s mindemellett a Mecsek és a Sopron Táncegyüttes is szerepel a programban.

Drávacsehiben a Levendulaszárító színpadon a Harka Táncegyüttes, a Figurás Banda, a Szénási Akusztik és a Sanzon Time is fellép. A felvidéki Gál Tamás színművész több produkcióját hozza el a fesztiválra, ebből is láthatnak ízelítőt a nézők.

Az V. Bőköz Fesztivál fővédnöke Nagy István agrárminiszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A védnökök: Hoppál Péter kulturális alapellátásért felelős miniszteri biztos és Nagy Csaba, a térség országgyűlési képviselője

A rendezvény ingyenes.

 

 

Bőköz fesztivál, ormánság, összművészeti fesztivál

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek