Az Őrölt Nők Ketrece

Megvan a jubileumi Sziget himnusza

2017/04/13  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Már bevett szokás, hogy minden évben egy-egy ismert hazai csapat szerzeményét választják ki a szervezők az adott év Sziget himnuszának, ezzel segítve a zenekarok népszerűsítését is, hisz' amellett, hogy Európa kétszer is a legjobbnak választott nagyfesztiválján felléphetnek, a Szigetet bemutató nemzetközi - és persze hazai - kampányban is ez a dal szerepel majd minden lehetséges csatornán.

Megvan a jubileumi Sziget himnusza

Ezúttal a Mary PopKidsre esett a választás, akik szerint ez nagy megtiszteltetés.

"15 éves korunk óta minden évben járunk a fesztiválra és soha nem múlt el az az izgalom, amikor első nap átsétálunk a K-hídon" – meséli a csapat énekes-gitárosa, Kama. "A Szigeten voltunk már szerelmesek, vesztünk el bokrokban és sátrakban, mulattunk régi barátokkal és szereztünk újakat is, és rengeteget meghatározó koncertélményünk kötődik ide. Nekünk ez egy olyan hét, amikor ki lehet zárni a külvilágot és kicsit el tudjuk hinni, hogy szép a világ. Ezt próbáltuk egy dalba csomagolni" – mondja az énekes. "Magyar fiatalokként és zenészekként is nagyon büszkék vagyunk a Szigetre, és arra is, hogy most nekünk is lehet hozzá egy kis közünk" – tette hozzá.

2017 nem csak a Szigetnek, de a PopKidsnek is jubileum lesz: idén játszanak 5. alkalommal a Szigeten. A Love Solution az első szám a júniusra tervezett kislemezükről és a decemberben megjelent "All You Ca Keep" című nagylemezüket követi. A dalban Fodor Máriusz és Highlove működtek közre producerként és Deutsch Gábor masterelte.


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek