Az Architects brit metalcore bandát 2004-ben alapította egy iker-testvérpár, Dan és Tom Searle, majd egy évre rá máris megjelent a debütáló albumuk (Nightmares, 2005). Az első album óta folyamatosan felfelé szárnyal a karrierjük, egyre növekvő rajongótáborral rendelkeznek, és sorban adnak teltházas koncerteket. Eddig összesen 7 stúdióalbumuk jelent meg, legutóbbi az All Our Gods Abandoned Us címmel, ezzel a lemezzel a 2016-os turné során érintették Budapestet is, ahol a többi állomáshoz hasonlóan óriási sold-out bulit tartottak a Dürerkertben.
2012-ben ismertem meg a zenéjüket, amikor a Rise Against Endgame turnéján vendégzenekarként léptek fel a Touché Amoré-val együtt. Akkor annyira élveztem, ahogy játszottak, hogy a koncert után egyből belehallgattam a zenéjükbe, és bár tetszett a hangzás, akkoriban nem voltam oda a metalcore-ért, könnyedebb zenéket hallgattam (Papa Roach, Rise Against stb.), így nem ástam bele magam a munkásságukba, de az elmúlt években, amikor teljesen beleszerettem ebbe a műfajba (a Bury Tomorrow-nak köszönhetően), az egyik első együttes volt, akit elővettem, és azóta is az egyik kedvencem. Mostanában a 2011-es The Here And Now albumot vettem elő sokszor, mestermű. Letisztult, megkapó, komoly. Szinte minden dalnál megvan a katarzis. Szerintem az egyik legjobb albumuk a 2016-os lemez mellett.
Az együttes alakulása óta több tagcserén esett már át, a mostani felállásban Sam Carter énekes, Dan Searle dobos, Alex Dean basszusgitáros, és Adam Christianson gitáros zenél együtt. Az alapító gitáros Tom Searle, Dan testvére 28 évesen, 2015-ben halt meg bőrrákban.
Tudva, hogy ő írta a dalszövegek nagy részét, többek között ezt is, amikor már tudott a betegségéről, kicsit megrázó hallgatni az egyik legszebb dalukat az új lemezről (Gone With The Wind). Mintha egy az egyben az őt felemésztő betegségről írna.
“A sickness with no remedy, except the ones inside of me / You ever wonder how deep you can sink into nothing at all? / Disintegrate. Annihilate me. / Do you remember when you said to me / My friend, hope is a prison.”
A dürerkertes bulin ezzel a dallal búcsúztak, egészen felemelő volt, ahogy az egész közönség átérezte a dal jelentőségét, és együtt énekelve búcsúztak Tom-tól.
Az együttes szinte egész 2017-ben turnézik: februártól augusztus végéig folyamatosan koncerteznek, többek között fellépnek az idei NOVAROCK fesztiválon is, érdemes lesz tehát megnézni őket, mert fantasztikusak élőben.
Jegyek már kaphatók a fesztiválra
Kapcsolódó cikkeink:
System Of A Down, Green Day, Linkin’ Park, Blink-182...
Ott lesznek a Novarockon: Blink-182
A repülőszerencsétlenség, ami megváltoztatta a dolgokat – a blink 182-sztori folytatása
Szólj hozzá!