Mamma Mia!

Michael Jackson fivérei is fellépnek majd Paloznakon

2019/02/11  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

A Michael Jackson fivérei által alkotott Jacksons, a Brand New Heavies, Maceo Parker és az Adani & Wolf duó is koncertet ad az idei Jazzpikniken, augusztus 1. és 3. között a Balaton északi partján, Paloznakon

 Michael Jackson fivérei is fellépnek majd Paloznakon

Az eredetileg öttagú Jacksons (korábban Jackson 5 volt a nevük) 1964-től létezik, tehát idén 55 éves. Itt kezdte pályafutását ötéves korában Michael Jackson, aki később szólóelőadóként még nagyobb sikereket ért el. De a Jacksons is eladott világszerte több mint 100 millió lemezt és beválasztották a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. A kezdetektől együtt dolgozó Jermaine, Jackie, Tito és Marlon Jackson Michael Jackson tíz évvel ezelőtti halála után is folytatta a koncertezést és most először Magyarországra is ellátogat. A Jacksons annak idején gyakran lépett fel Elvis Presley-vel és több zenei rekordot is megdöntött. Ezek közé tartozik, hogy az első zenekar volt, amelynek első négy kislemeze (I Want You Back, ABC, The Love You Save, I'll Be There) vezette az amerikai Hot 100-at.

Szintén jön az idei Jazzpiknikre James Brown híres szaxofonosa, Maceo Parker, akinek neve szinte teljesen összefonódik a funkyval. A jövő héten 76 éves művész zenéjére jellemző, hogy a soul, a funk, a blues és a dzsessz műfaját integrálja, miközben tiszteletben tartja a zenei hagyományokat. Olyan híres muzsikusokkal, formációkkal dolgozott együtt, mint Ray Charles, Ani Difranco, James Taylor, a De La Soul, a Dave Matthews Band vagy a Red Hot Chili Peppers. 2003-ban az ő koncertjével avatták fel az újbudai A38 hajót, 2009-ben fellépett a VeszprémFesten is.   

Utóbbi fesztiválon játszott öt évvel ezelőtt a kilencvenes évek acid jazz úttörője, a Brand New Heavies is, amely szintén fellép Paloznakon. Az 1985-től létező csapat (az alapító tagok közül ma is itt játszik Simon Bartholomew énekes-gitáros és Andrew Levy basszusgitáros-billentyűs) a dzsessz, a funk, a hiphop elemeit ötvözi, eddig tíz stúdióalbumot készített és olyan hollywoodi filmekben találkozhattunk a zenéjükkel, mint a Táncoló talpak, az Amerikai pite vagy A nő kétszer. Idén júniusában új lemezt jelentetnek meg.


Az Adani & Wolf duó szintén eljön a Jazzpiknikre: az amszterdami formáció zenéjében megjelenik a világzene, a dzsessz és a szving. Három évvel ezelőtt megjelent legutóbbi lemezük, a The Irresistible Dust on the Floor igazi zenei utazás: gitáralapok, zenekari pszichedelika, exotica Muddy Waters blueshatásaitól egészen David Bowie-ig.

Paloznaki Jazzpiknik, Jacksons, Maceo Parker, Brand New Heavies, Adani & Wolf

 

 

Szólj hozzá!


Megjött a Király főcímdala

Megjött a Király főcímdala

A Zámbó Jimmy kultuszát feldolgozó sorozat filmzenéjét Peter Šrámek énekli. December 5-én pedig „A Király – Filmzene & Symphonic" címmel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Tökéletes hír halloweenra: Budapestre jön Alice Cooper és Johnny Depp bandája

A Hollywood Vampires, „a világ legjobb bárzenekarának” nevezett amerikai szupercsapat 2023. július 18-án a Sportarénában ad koncertet. A formáció ikonikus sztárokból és rocklegendákból áll: Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen.

A showcase nem tehetségkutató! A Music Hungary fesztivált rendez a feltörekvő előadóknak

Idén először – de hagyományteremtő szándékkal – a Music Hungary Szövetség feltörekvő előadókat bemutató, ingyenes showcase fesztivált szervez november 17. és 18. között Veszprémben, hogy bemutassa a hazai könnyűzenei színtér legfrissebb arcait.

A Glastonburyn búcsúzik el brit rajongóitól Elton John

Elton John legutolsó nagy-britanniai koncertjét a jövő évi Glastonbury zenei fesztiválon fogja tartani - adta hírül pénteken a Guardian.

Az elmúlt évek érzelmi állapotát foglalta lemezbe Dallos Bogi

Dallos Bogi öt év után új albummal jelentkezik, amely mély témákat dolgoz fel széles spektrumon, személyes történetekbe ad betekintést. A fiatal énekesnő lemez mellett egy izgalmas képi világú klippel is jelentkezik, amely egy teljesen új oldalát mutatja meg.
Új koncertek