Most akkor számít vagy sem, hogy elmarad(hat)nak a fesztiválok?

2020/07/27  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A Magyar Fesztivál Szövetség júniusi adatai szerint a március és augusztus közepe közé tervezett rendezvények 60%-a marad el. Elkészült egy tanulmány, ami a kis- és közepes fesztiválok gazdasági hatását próbálja meg felmérni – a szerzők szerint mindezzel maguk a szervezők sincsenek tisztában.

Fotó: Zorall Sörolimpia (2019.)

Hivatalosan nem létezik, de nagyon is van fesztiválszektor!

A hivatalos statisztikai besorolások a fesztiválszervezést illetve -turizmust nem kezelik különálló kategóriaként. A tanulmány szerzői ezért nyolc fesztivált vizsgáltak meg nagyon részletesen (2017-ben és 2018-ban rendezték ezeket, költségvetésük pár tízmilliótól több százmillióig terjedt, volt köztük öt családi, két gasztronómiai és egy összművészeti fókuszú rendezvény), majd az így kapott összefüggésekből igyekeztek következtetéseket levonni a szektor egészére. A Magyar Fesztivál Szövetségnél regisztrált közel 300 rendezvény gazdasági hatásait becsülték így meg.

Az eredmény az, hogy a szektor hozzáadottérték-hatása évi 29 milliárd forint, foglalkoztatási hatása pedig több mint 8600 fő (de ennél  jóval többen dolgozhatnak a szektorban, csak éppen nem mindenki egész évben).

A valós szám ennél jóval nagyobb lehet, hiszen a Magyar Fesztivál Szövetség által nyilvántartott rendezvények között nincsenek ott olyan nagy – nem egy esetben nemzetközi közönséget is vonzó – fesztiválok, mint például a Sziget, a VOLT és a Balaton Sound.

Koppány Krisztián, Solt Katalin és Hunyadi Zsuzsanna Fesztiválok gazdasági hatáselemzése című tanulmánya a Közgazdasági Szemle júniusi számában jelent meg, itt olvasható; mi a Dalszerző rezüméjéből idéztünk.

fesztiválok, gazdaság, GDP

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek