Nagy Békafutam és koncerthegyek a miskolci Kocsonyafesztiválon

2025/02/10  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Pénteken – nem békaügetésben – kezdődik a zenei és kulturális programokat is felvonultató miskolci Kocsonyafesztivál, amely a szervezők szerint a legnagyobb és legizgalmasabb lesz az eddigi rendezvények közül.

 Nagy Békafutam és koncerthegyek a a miskolci Kocsonyafesztiválon

Az ingyenes fesztiválon a program pénteken fél háromkor kezdődik a Szent István téren felállított Nagyszínpadon.

De még mielőtt belecsapnának a húrokba, a hagyomány szerint idén a Royal színpadtól a Szent István térig több százan vonulnak majd jelmezben.

A kocsonyafesztiválon többek között koncertezik majd a Bohemian Betyars, az Irie Maffia, Dzsúdló, a Blahalouisiana, a Follow the Flow és a Tankcsapda is. Mellettük olyan helyi zenekarok is színpadra lépnek, mint a Backdoor People, az Ildi Rider vagy a Rock Heaven.

Idén a fesztivál új színpaddal bővül, így már négy helyszínen várják a közönséget: a Szent István téri Nagyszínpadnál, az Erzsébet téri Miskolc színpadnál, a Szinva teraszon található Retro színpadnál és a Mancs térnél felállított Royal színpadnál.

A koncertek mellett a fesztivál humoristák előadásainak, gyermekprogramoknak és néptáncelőadásoknak is helyszínt biztosít, emellett a Szerelmesek Terén páros játékkal is várják az érdeklődőket. Az eseményen a Nagy Békafutamot is újra megrendezik, így a Szinva patakon újra versenybe szállhatnak a Kocsonyafesztivál gumibékái.

A Csengey-kert idén egy disznótoros vigasságnak és termelői napnak is otthont ad a fesztivál ideje alatt, a Szinva teraszon pedig civil szervezetek is várják majd a rendezvényre érkezőket. A színpadokon kívül a vásári forgatag fellépői szórakoztatják majd a látogatókat, akik Képes Tibor Karnevál című kiállítását is ingyenesen megtekinthetik.

Kocsonyafesztivál, Miskolc

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek