Nagyon nagy nevek a soproni dobos fiestán

2022/05/02  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu.MTI

Stanley Jordan dzsesszgitáros, David Sanborn hatszoros Grammy-díjas szaxofonos, valamint Billy Kilson dobos is fellép a negyedik SopronDrum elnevezésű fesztiválon július 7. és 10. között a fertőrákosi barlangszínházban.

Nagyon nagy nevek a soproni dobos fiestán

A koncertek mellett workshopokat is tartanak a négy nap alatt a Liszt Központban, amelyeket a Strasbourgi Zeneakadémia tanárai, Emmanuel Sejourné és Sylvie Reynaert ütőhangszeres művészek, valamint Billy Kilson tartanak.

A SopronDrum első napján a Jazzcsütörtök sorozat részeként Fekete-Kovács Kornél, Bartók Vince és Szabó Dániel Ferenc triója zenél a barlangszínház Dohnányi termében. Másnap a Győri Filharmonikus Zenekar Salute, SopronDrum! című koncertjével köszönti a nemzetközi ütősfesztivált. Bernstein, Kodály, Emmanuel Séjourné és Gershwin olyan művei hangzanak majd el, amelyekben főszerepet kapnak az ütőhangszerek. A hangversenyt Kóczán Péter, a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője vezényli. 

Július 9-én a Stanley Jordan Quartet lép fel. Stanley Jordan dzsesszgitáros 2017-ben már játszott a barlangszínházban. A mostani koncerten Stanley Jordan egyik társa lesz a chilei Christian Galvez basszusgitáros, aki Billy Cobham, Stanley Clarke és Dennis Chambers zenekaraiban is játszott. Gary Willis is velük játszik, aki a Masters of Bass együttes tagja. A barlangszínházi produkció két hazai ütőhangszeres művésszel is kiegészül, Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangszeres művésszel és Dörnyei Gábor dobossal, akik a tHUNder Duó tagjai.

Július 10-én a David Sanborn Acoustic Band koncertezik a barlangszínházban. A szaxofon királya és legendája hatszoros Gramy-díjasd. Jön vele Billy Killson dobos - aki még mesterkurzust is tart az idei fesztiválon - ő kétszer kapott ilyen rangos díjat, mégpedig Dave Holland basszusgitárossal, nagybőgőssel készített lemezeikért. A mellettük színpadra lépő Ben Williams basszusgitáros pedig Pat Metheny együttesével, az Unity Banddal kiadott zenei anyagért érdemelte ki a legjobb albumért járó arany gramofont ábrázoló elismerést. A csapattal együtt zenél még Michael Dease harsonás és Andy Ezrin zongorista.

A zárónapon, július 10-én délután a Liszt Ferenc Zeneakadémia és a Bartók Béla Konzervatórium hallgatóiból alakult zenekar koncertet ad a Liszt Központban, amelyen Emmanuel Serjouné egyik kompozícióját is előadják a szerző betanításában.

SopronDrum, jazz, fertőrákosi barlangszínház, Stanley Jordan, David Sanborn, Billy Kilson

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek