Neoton 1000

Olcsóbbak lesznek a Sziget napijegyek – megjött a napi bontás is

2020. február 26.  ·   Fesztivál   ·  Simonyi Éva

Március 3-tól – korlátozott számban – olcsóbbak lesznek a Sziget napijegyek, mint tavaly, továbbá már az is ismert, hogya már bejelentett fellépők közül ki melyik napon gyújtja be a rakétákat – hogy hol, az az infó még várat magára.

Olcsóbbak lesznek a Sziget napijegyek és megjött a napi bontás is

A tavalyi napijegy áránál olcsóbban, 22.500 Ft-ért lehet majd idén jegyet vásárolni. Addig is a legkedvezőbb árú „early bird" bérleteket március 3-án délig lehet még beszerezni.

Hogy mire is?

Úgy tűnik, szervezők a jelenlegi legnagyobb és legjobban keresett neveket hívták el, például nem is egy Brit Awards díjazottat láthatunk idén a fesztiválon.

A Sziget fesztivál idén 7 napos lesz, nyitónapja augusztus 5, szerda. A nap fellépői: Dua Lipa, a Foster the People, Denzel Curry, Loyle Carner, Tom Walker, Little Simz, Claptone, Solardo és az I Hate Models.

Dua Lipa idén fog másodjára fellépni a Szigeten, legutóbb 2018-ban adott koncertet a Nagyszínpadon, már akkor is több tízezer embernek, ami neki is maradandó élmény volt, emlékszem mennyit posztolt a közönségről anno, mert ő is teljesen meglepődött, hogy ennyien jöttek el megnézni (sajnost nem tudjuk visszakeresni az említett képeket, ugyanis az énekesnő tavaly decemberben letörölte addigi összes képét, saját elmondása szerint azért, hogy bebizonyítsa saját magának is, hogy a közösségi média nem igazán fontos). Dua Lipa második albuma Future Nostalgia címmel április 3-án jelenik meg. A lemezről már megjelent a Don’t Start Now és a Physical című dal is.

A Foster the People sem először jár majd hazánkban, 2017-es Budapest Parkos fellépésük óta várják a magyar rajongók, hogy ismét láthassák őket, idén ezúttal a Szigetre látogatnak el!

A második napon (augusztus 6, csütörtök) őket láthatjuk majd: Kings Of Leon, Foals, Caribou, Of Monsters and Men, Daughter, Little Dragon, Alison Wonderland, Sevdaliza, Kensington, What So Not (live), Jade Bird, Tourist, Stanton Warriors és ATLiens.

A Kings Of Leon is járt már a Szigeten, pontosan 5 éve. Azóta megjelent a WALLS című lemezük 2016-ban ami már 4 hosszú éve volt, így a rajongók izgatottan várják az új lemezt, amiről bár egyelőre semmit nem tudunk, azt sejthetjük, hogy a lemez címe most is öt szótagos lesz, mint eddig mindegyiké (a WALLS tűnhet kivételnek, de valójában ez sem az, ugyanis a WALLS a We Are Like Love Songs rövidítése).

Az augusztus 7-i napon lépnek fel az alábbi együttesek és előadók: Major Lazer, A$AP, Rocky, Diplo, Jon Hopkins (live), Mabel, Chris Liebing, Anna Calvi, Ezra Collective, Altin Gün és Kokoroko.

Major Lazer a 2010-es, 2015-ös és 2017-es Sziget után tér vissza ismét, míg A$AP a 2016-os Balaton Sound után próbálja ki, milyen is a Sziget-életérzés.

 

Augusztus 8-án, szombaton láthatjuk Calvin Harrist és Stormzyt is.

Calvin Harris hatodjára tér vissza Magyarországra. A skót dj egyik legismertebb száma a Rihannával közösen készített We Found Love, de olyan zenészekkel készített közös dalokat, mint Rag’n’Bone Man, John Newman, Dua Lipa vagy Ellie Goulding.

További szombati fellépők: Glass Animals, Rilès, Kölsch, Joris Voorn, TroyBoi, Alice Merton, Lola Marsh, Parquet Courts, Giant Rooks.

Vasárnap, augusztus 9-én olyan előadókat láthatunk majd, mint Lewis Capaldi, Kaytranada, blackbear, Miles Kane, Dixon, NGHTMRE, Seasick Steve, Jeremy Loops, Briston Maroney, Gerd Janson és Volac.

Lewis Capaldi neve ismerősen csenghet, hiszen a Brit Awards díjátadó gáláján ő vihette haza az Év Daláért, és a Legjobb feltörekvő előadónak járó elismerést.

 

A hétfői napon (augusztus 10.) lép majd fel a The Strokes és Khalid is.

Khalid volt az egyik első fellépő, akit bejelentettek (vagyis elvileg véletlenül elszólta magát). Ed Sheerannel közös daluk, a Beautiful people az egyik kedvencem Sheeran tavalyi lemezéről, itt tudtok belehallgatni (reméljük ez is elhangzik majd a koncerten).

 

További előadók a hétfői napról: Keane, Bob Moses club set, R3HAB, Bikini Kill, Sam Feldt live, Bakermat, Amyl and the Sniffers, Viagra Boys, Sasha, Matador és a Black Honey.

 

A zárónapon, augusztus 11-én kedden láthatjuk Mark Ronson, FKA twigs, Sigrid, Clutch, slowthai, Floating Points live, Jamie Jones b2b Joseph Capriati, Camelphat, Fever 333, METZ, Droeloe előadókat.

A Fever 333-nak igencsak örülni fognak a magyar rajongók, hiszen eddig a környező országokba kellett menni értük, de most végre eljött az első magyarországi koncert ideje!

 

Tehát, még egyszer:

Augusztus 5.: Dua Lipa, Foster the People, Denzel Curry, Loyle Carner , Tom Walker, Little Simz, Claptone, Solardo, I Hate Models

Augusztus 6.: Kings Of Leon, Foals, Caribou, Of Monsters and Men, Daughter, Little Dragon, Alison Wonderland, Sevdaliza, Kensington, What So Not live, Jade Bird, Tourist, Stanton Warriors , ATLiens

Augusztus 7.:, Major Lazer, A$AP Rocky, Diplo, Jon Hopkins live, Mabel, Chris Liebing, Anna Calvi, Ezra Collective, Altin, Gün, KOKOROKO

Augusztus 8.: Calvin Harris, Stormzy, Glass Animals, Rilès, Kölsch, Joris Voorn, TroyBoi, Alice Merton, Lola Marsh, Parquet Courts, Giant Rooks

Augusztus 9.: Lewis Capaldi, Kaytranada, blackbear, Miles Kane, Dixon, NGHTMRE, Seasick Steve, Jeremy Loops, Briston Maroney, Gerd Janson, Volac

Augusztus 10.: The Strokes, Khalid, Keane, Bob Moses club set, R3HAB, Bikini Kill, Sam Feldt live, Bakermat, Amyl and the Sniffers, Viagra Boys, Sasha, Matador, Black Honey

Augusztus 11.: Mark Ronson, FKA twigs, Sigrid, Clutch, slowthai, Floating Points live, Jamie Jones b2b Joseph Capriati , Camelphat, Fever 333, METZ, Droeloe

Sziget 2020, napijegy, napi bontás

 

 

Szólj hozzá!


Az Everness fesztivált is augusztus utolsó hétvégére rakták át

Az Everness fesztivált is augusztus utolsó...

Úgy tűnik, már a hazai fesztiválszervezők sem bíznak abban, hogy a veszély júniusra elmúlik (max. a helyzet...), ugyanis egyre többen tologatják...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Áttolják augusztusra a Fishing on Orfűt

Ezt a hírt egyszer már közöltük – igaz, kérdőjellel – március 31-én, amikor a PICSA "elszólta magát", és feltöltötte a koncertjük eseményét az augusztusi dátummal.

Egy európai nagyfesztivállal megint kevesebb az idei nyár

Szomorú, de sajnos ma sem ússzuk meg fesztiváltörlés nélkül a napot. Ezúttal a dániai Roskilde volt kénytelen lehúzni a rolót, miután a kormány kész helyzet elé állította a szervezőket. Akárcsak a Nova Rock esetében.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek