Palkonyának már van saját hangja!

2018/07/16  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Az Irie Maffia vezetője, Élő Márton, a Zing Burger alapítója, Susánszky Ádám és a palkonyai borász, Haraszti Ferenc összeálltak, hogy egy, a megszokott borfesztiváloktól merőben különböző, unikális fesztivált hozzanak létre: a világ minden tájáról érkező zenészek többek között dél-amerikai cumbiát, afrobeatet, reggae-t és hiphopot játszanak majd.

Palkonyának már van saját hangja!

“Ez a Palkonyai fesztivál számomra kicsit olyan, mint amikor egy féltve őrzött kincset, valami eddig titkos rejteket megoszt az ember a barátaival, ismerőseivel. A palkonyai táj, hangulat plusz az a zenei világ, amivel megpróbáljuk ezt a csodát még vonzóbbá tenni egy olyan kombináció, amit tényleg büszkén, de nagyon féltve mutatunk meg az erre nyitott közönségnek. Szeretnénk, ha ez a fesztivál hosszú távon is egy családias, baráti kis rendezvény maradna, amilyen maga Palkonya is. Ezért is maximalizáltuk 2000 emberben a létszámot” – mondta Élő Márton, az Irie Maffia vezetője.

Az Irie-stáb számára nem ismeretlenek a különleges projektek. A zenekar kezdeményezésére Wake Up című slágerük egy különleges kampány címadója lett: a Semmelweis Egyetemmel, az Apáczai Csere János Gimnáziummal és az Országos Mentőszolgálattal összefogva az ország gimnáziumait járják és ezidáig már több, mint 1000 diákot tanítottak meg a hivatalos újraélesztési protokollra. 2018-ban második alkalommal rendezték meg a Ghánai Magyar Kulturális Hetet Accrában, Ghána fővárosában, ahol a két kultúrát koncertekkel, fényfestéssel, gyerekprogramokkal és filmvetítéssel hozták közelebb egymáshoz.

Ezúttal Palkonya életét rázzák fel zenei és gasztronómia programokkal, a helyi borászokkal és termelőkkel szoros együttműködésben. A rendezvényen számos palkonyai pince nyitja ki kapuit, a termelői piacon pedig helyi gasztronómiai különlegességeket lehet beszerezni.

A Palkonya Nagyszínpadon többek között fellép a perui Los Mirlos, az afrobeatet játszó Mabon Dawud Republic Delé Sosimivel kiegészülve, a ghánai-magyar RedRed Sena Dagaduval és a magyar-perui-uruguayi Los Orangutanes.

Emellett olyan népszerű hazai előadók is színpadra lépnek, mint a házigazda, a Kéknyúl, a The Qualitons, az Ethnofil vagy a pécsi Singas Project. Délutánonként a pincesoron akusztikus koncertek és chillout helyszín várja a fűben heverészni vágyókat.  

A Haraszti Birtok két helyszínnel fogadja a tudatos bulizókat: az Árpaföldön a magyar és kínai pszichedelikus színtér legkiválóbb dj-i repítenek a goatrance világába reggeltől estig, a Soundsystem Teraszon pedig olyan ismert DJ-k táncoltatnak, mint JumoDaddy, Zhao, Suhaid, ELO és Cadik.

A BusaPista Hiphop Bázisra az Irie Maffia veterán rappere, Busa Pista legjobb cimboráit hívta meg a hazai underground hiphop szcénából, így például a Slow Village, az NKS vagy a Lusta Bítek szórakoztatják majd Palkonya hiphopra éhes közönségét.

A fesztiválgyerekbarát: mesekirándulás, Bóbita Bábszínház, gyerekkoncertek, kézműves szakkör  és még sok más program várja a mulatni vágyó szülők mulatni vágyó gyerekeit...

Részletes program 

Irie Maffia, fesztivál, Palkonya Hangja, kisfesztivál

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek