Az Őrölt Nők Ketrece

Paszulyleves, málékása, Besh O Drom: hétvégén Panyolafeszt!

2016/08/02  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

A augusztus 5. és 7. között rendezik meg a Panyolafesztet, ahol az értékőrző népi- és világzenei programok mellett a 600 lelkes Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település falusi ételének is résztvevőivé válhatnak a fesztiválozók.

Paszulyleves, málékása, Besh O Drom: hétvégén Panyolafeszt!

Mintegy háromezer vendéget várnak a koncertekre, néptáncbemutatókra, népi játékokra és a szabadidős programokra, így a közös tiszai fürdőzésre és a kerékpáros túrára a környék középkori templomaihoz, köztük a tákosi "mezítlábas Notre Dame-ként" emlegetett paticsfalú, paraszt barokk imaházához és a csarodai, késő román stílusban épült, egykor települési erőd szerepet is betöltő templomhoz és harangtoronyhoz.

Augusztus 5-én fellép a modern balkáni zenét játszó Zűrös Banda, a Besh O Drom, a mátészalkai Szatmár Kamara Zenekar és a sárospataki Bodrog Néptáncegyüttes.

Augusztus 6-án a Kuckó Művésztanyát, a Béres András Kört, Palya Beát, a Szatmár Táncegyüttest, a Péterfy Bori & Love Bandet, az ukrajnai tiszapéterfalvai Kokas Bandát és a világhírű paszabi roma népzenei együttest, a Parno Grasztot hallhatják a fesztiválozók.

Az augusztus 7-ei zárónapon a közös istentisztelet után a romániai nagykárolyi Carmina Renastencia Zenekar ad koncertet a panyolai református templomban.

A 11. Panyolafeszt résztvevőit a település falusi vendégházaiban és portáin helyezik el. A házaknál az úgynevezett tisztaszobában lakhatnak, sátorozhatnak a kertekben és megkóstolhatják a vendéglátók híres házi pálinkáit, ételeit. A helyiek sütnek-főznek a résztvevőknek, a szatmári vidék valamennyi tájjellegű ételével kedveskednek nekik, így például káposztás paszulylevessel, málékásás töltött káposztával, vad- és halételekkel, lapcsánkával, palacsintával és szilvalekváros süteményekkel.

 


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek