Mi mással kezdhettünk volna, mint a Magyar zeneivel, ahol Az Irie Maffia nagyasszonya Sena önálló projektje futott. Az isteni hangú énekesnő ezúttal is mezitláb táncolt, és a délutáni kezdés ellenére a rajongóknak is sikerült felvenni a ritmust.
Hogy egy kis kultúrát is vigyünk a napi programba, visszatértünk kedvenc helyünkre a Vurstliba, ahol mindenki picit visszatérhet rég elfeledett gyermekkori emlékeihez, hisz a szocialista eszmék korabeli játékok, ajándékok, díszletek, és filmek láttán igazi időutazásban lehet részünk. Nekünk már tavaly is ez volt a kedvenc helyünk, és nem csak azért, mert a földimogyoróval töltött puskával célba találni igazi művészet, vagy mert megdöntöttük a különböző dobálós játékok rekordjait, hanem mert tényleg kikapcsolja az embert. Azt már csak zárójelben tenném hozzá, hogy a Vurstliban dolgozó, egyébként eredti szakmájukat tekintve színészek még egy év távlatából is emlékeznek ránk. Lehet, hogy mi élveztük a legjobban a dolgot? Nem tudom. Mindenesetre az igaz, hogy elég sok időt töltöttünk bent ahhoz, hogy egy életre megjegyezzenek minket.
A pénteki strandlabdás party kicsit lagymatagra sikerült, tekintettel arra, hogy az óriási felfújt kék labdákat inkább mindenki haza szerette volna vinni emlékbe. Viszont nagyon vicces volt körbenézni miután kiosztották a labdákat, mert a nagy gömbön hasaló, ülő, álló, és mindenféle elképzelhetetlen pózban relaxáló emberek egy komplett csoportos fitneszedzésre hasonlítottak. (Máté barátunk volt olyan szemfüles, és elcsípett egy labdát, amit megpróbált különböző módokon leereszteni, de nem számolt azzal a ténnyel, hogy mi viszont vagyunk olyan genyák, hogy ezt a röpke másfél órás szenvedést le is fotózzuk. Bár igaz, hogy közben majd megfulladtam a nevetéstől, de mindenesetre az utókornak ezt a momentumot is sikerült megörökíteni.)
Mire némileg elcsomagolható formátumba került a labda, a nagyszínpadon már a Seeed (a három e nem elírás, a három frontember nevének kezdőbetűjét jelölik) zenélt. Igazából semmit nem tudtam a csapatról, és ezért nem is volt tervbe véve hogy egy percet is meghallgatnék belőlük, de mivel arra vezetett az utunk, ezért megálltunk egy pillanatra. Azt kell mondanom, nagyon jól nyomták a srácok a színpadon! Nekem ez a reggae stílus amúgy is nagy kedvenc, és a különböző feldolgozások ötletes kivitelezéssel párosítva nagyon hatásosnak bizonyult. Szó szerint levettek a lábamról. Ha legközelebb erre járnak, biztos, hogy az egész koncertet végig fogom tombolni.
Ésakkor az est, és sztem az idei sziget legnagyobb sztárjai a Blur koncertje. Nagyon vártam, nagyon féltem, milyen lesz, és hála a magasságosnak, nagyon nem kellett csalódnom. Nekem eddig ez a buli viszi a pálmát, attól függetlenül, hogy szabályos élet-halál harcot vívtunk az első sorokban. Persze számítottunk rá, hogy lesz nagy őrjöngés, pogózás, szörfölés, locsolás meg minden, ami ezzel jár, de valamiért mégis előre húzott a szívünk. Talán azért, mert a kezdetektől fogva figyeltem és szerettem, amit produkálnak, és most láttam őket először élőben, plusz a rajongási faktor, de minden lábtaposást, lökdösődést megért a dolog!
Damon picit megöregedett (velünk együtt), de ez nem látszott a lelkesedésén, és az előadásán sem. Külön tisztelet, amiért lejött a rajongók közé, és így a hátrébb állók is készíthettek néhány sztárfotót. Ami nekem viszont szívfájdalom, hogy most az egyszer nem a középső sávos védőkorlátnál foglaltuk el a helyünket, és így a pacsizás Damonnal sajnos kimarad az életünkből. de reménykedem, hogy nem most láttuk őket utoljára.
Közvetlen a nagyszínpad mellet a Parkosok is képviseltetik magukat egy pici beugróval, ahol 23 óra után a tribute zenekarok húzzák a talpalávalót. Tegnap a Kovács Krisztián (Fish!) által vezetett Faith No More tribute zenekar zúzott, amit még a megjelent holland vendégeink is tombolással fogadtak. (Krisztián nagy örömére) És mivel ekkortájt kezdett igazi sivatagi homokviharrá fajulni a helyzet, gyorsan behúztuk a belünket a Magyar Zenei sátorba, ahol láss csodát, teltház fogadott minket. Mondjuk nem ért váratlanul a dolog, hisz a színpadon épp a Sziget idei fesztiválhimnuszával büszkélkedhető Punnany Massif hergelte a közönséget, akik az utóbbi időben rendre komoly tömegeket megmozgató bulikkal dicsekedhetnek. Én kedvelem őket, és úgy gondolom, megérdemlik ezt az óriási szeretetet, még akkor is, ha a teltház láttán fájó szívvel emlékezem meg azokról a szigetes fellépőkről, akiknek sajnos ennél jóval kevesebb érdeklődővel kellett beérniük.
Természetesen elhangzott a fesztiválhimnusz is, ami a Szabadon címet viseli, és jó volt látni és hallani, ahogy az egész sátor együtt mozog és énekel. Ennél szebben nem is zárhattuk volna a napot. Hazafelé már mi is húztuk a lábunkat, és a hajnali lefekvés előtti fáslizás már napi rutinnak mondható, de ezt a két napot már fél lábbal is.. Vihar ide, vagyis inkább oda...
-1. napi beszámoló
0. napi beszámoló
1. napi beszámoló
2. napi beszámoló
Szólj hozzá!