Menopauza

Születésnapos koncertek a jubileumi SZIN-en

2017/12/07  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Ünneplő zenekarok, egyedi koncertek, meglepetés vendégek: az 50. (!!!) SZIN augusztus 22-26. között zárja a nyári fesztiválszezont.

Születésnapos koncertek a jubileumi SZIN-en

A hatvanas évek lázadó ifjúsága még nem is sejtette, hogy a hippi szubkultúra emblematikus fesztiválja, a Woodstock valaha létrejön, amikor nálunk már a trapéznadrágos virággyerekek szerte az országból indultak Szegedre, ahol majd pont egy évvel a Woodstock előtt rendezték a Szegedi Ifjúsági Napokat. Kis hazánk első és azóta is – valamilyen formában mindig – életben lévő fesztiválja tehát 1968-ban indult, azaz jövőre lesz 50 éve, hogy a Napfény Városában, a Tisza-parton ünnepeljük közösen a nyár utolsó fesztiválhétvégéjét.

A jubileumi SZIN első bejelentésében – stílusosan – a szervezők a 2018-ban jubileumot ünneplő előadók és zenekarok nevét hozta napvilágra. Ebből kettő szintén kötődik az 50-hez...

Így a jövő évi SZIN-re is ellátogat az Ákos 50 turné, melyben a kerek születésnapot ünneplő Ákos és zenekara egy tavaszi akusztikus, színházi sorozat után, a nyári fesztiválszezonban egy rockos meneteléssel jut el a nyár utolsó fesztiváljára, a Szegedi Ifjúsági Napokra.

Lovasi András nemrég mutatta be az első 50 évének legjobb dalait az Arénában. Jövőre SZIN 50-en pedig ennek a koncertnek a szegedi fesztiválra szabott változatát hozza majd el Lovasi 50+1 címmel.

A Csík zenekar 1988 óta a magyar népzenei szcéna meghatározó alakja, azaz idén 30 évesek. A SZIN-es fellépésükre meglepetés vendéget is várnak. A zenekar különleges sztárvendéggel rukkol elő hagyományos december 30.-i koncertjén is, ugyanis Mongólia budapesti nagykövete, Batbayar Zeneemyadar is fellép velük: egy magyar népdalt fog énekelni.

Bëlga 1998-ban alakult a Tan Kapuja Buddhista Főiskola három hallgatójából, akik a Tilos Rádió egyik műsorában találtak egymásra és a vicces, (ön)ironikus, szókimondó bëlgás stílusra – olvasható az idén immár 20 éves kultzenekarról, akik szintén Szegeden zárják a nyarat. Új albumukról itt írtunk.

Mint ahogy a tradicionális ska és a dancehall, reggae, dub stílusjegyeket olykor a magyar népzene és a jazz elemeivel vegyítő, 2018-ban fennállásának 15. évét ünneplő PASO is délre tart augusztus végén. ha addig is hiányoznak, a Müpa karácsonyváró programján megtalálhatók.

Az immáron világhírnévre törő ír punk-rock kocsmazene kiváló hazai reprezentánsa 2008-óta ugráltatja közönségét. A Paddy and The Rats punk patkányai 10. születésnapjukat ülik jövőre és az ünnepi hangulat a SZIN-en is megremegteti a hangfalakat.

SZIN, fesztivál, Szeged, Ákos 50, Lovasi András, Csík zenekar

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek